Paraziták és az emberi hatás különös ütközése miatt sereglenek ősszel az utakra az imádkozó sáskák. Vigyázat féregtartalom, csak erős idegzetűeknek!
A Kyotói Egyetem munkatársai megfejtették, hogy ősszel miért lepik el az utak aszfaltfelületét imádkozó sáskák tetemei. A rovarokat a testük feletti irányítást átvevő paraziták vezetik a vesztükbe.
A jelenség mögött a húrférgek állnak. A húrférgek külön törzsbe sorolhatók az állatvilágban, amelybe mintegy 230 fajuk tartozik. Életük a vízhez kötődik, mocsarakban, tócsákban fordulnak elő, vagy tengerek parthoz közeli vizeiben. A húrféreg életciklusa viszonylag komplikált: petéből kikelve lárvaként vízi rovarokba fészkeli be magát, ahonnan a táplálékláncon keresztül jut dögevő vagy ragadozó rovarokba, vagy akár pókokba. Bizonyos fajaik növényekbe betokozódva fertőzik a tücsköket és szöcskéket. A forgatókönyv innentől ugyanúgy alakul: az akár egyméteresre is megnövő férgeknek a szaporodáshoz vissza kell térniük a vízbe, ezért a gazdaállatot manipulálva elérik, hogy vízbe vesse magát, majd távoznak a testéből.
Az Kyotói Egyetem adjunktusa, Takuja Szató szerint ezen a ponton megy félre valami az imádkozó sáskák esetében. A japán tudós elmélete szerint a parazita által irányított sáska lényegében
vízfelületnek gondolja az aszfaltot.
Ezt a megfejtést egyrészt úgy igazolta, hogy a japán utakon gyűjtött mintegy 100 sáskát összevetette a növényeken talált példányokkal. Megállapítást nyert, hogy az utakon talált sáskáknál a parazitafertőzés aránya 80 százalék volt – következésképp az aszfalt inkább a férgek passziója, mintsem a sáskáké.
Az egyik doktori hallgató úgy vélte, hogy a sáskák viselkedését visszaverődő fény váltja ki. Az elemzés kimutatta, hogy a víz nagy mennyiségű horizontális polarizációjú fényt ver vissza, és ez az aszfaltra is igaz. A laboratóriumi vizsgálatokban a fertőzött sáskákat láthatóan vonzotta a horizontális polarizációjú fény. Végső soron a kísérletekben a három különböző színű betonfelület és aszfalt közül a többség az aszfaltot választotta.
Mindez tehát az emberi tevékenység és a törzsfejlődés váratlan kölcsönhatása, egy mesterséges evolúciós zsákutca, és ebből a szempontból nagyon hasonló az ausztrál díszbogár esetéhez. Ez a barna páncélú bogár a nyolcvanas években majdnem kipusztult, mert a hímek nősténynek nézték az eldobált sörösüvegeket, és végkimerülésig próbáltak párosodni velük.
Az addig fel nem ismert és nem éppen triviálisan megfejthető jelenséget a sörösüvegek áttervezésével orvosolták. A húrférgek ugyanakkor nem számíthatnak rá, hogy a közlekedési infrastruktúrát a túlélési igényeiknek megfelelően alakítják át.