A Naprendszer hat bolygója lesz látható kedd este egy ritka együttállásban. Február végén viszont ennél is ritkább jelenségnek lehetünk szemtanúi: akkor hét bolygót láthatnak együtt az éjjeli égbolt kémlelői. Legközelebb évtizedek múlva lehet látni hasonlót.
A Star Walk amerikai csillagászati applikáció oldalának beszámolója szerint
Azt is megjegyezték, hogy az érdeklődőknek a Sky Tonight nevű alkalmazás is segíthet abban, hogy lássák, az adott napon hogyan fog kinézni az együttállás az ő tartózkodási helyükről.
A Star Walk beszámolójában arra is kitértek, hogy a fenti kettőt követően elég sokat kell várni arra, hogy ehhez hasonló együttállásokat láthassunk:
A The Guardiannek nyilatkozva Rebecca Allen asztrofizikus, az ausztráliai Swinburne Egyetem űrtechnológiai és ipari intézetének társigazgatója a január 21-i együttállásról elmondta: nem gyakori alkalom ennyi bolygó együttállását látni,
és ez különösen igaz a külső bolygókra, így például a Neptunuszra.
„Történetesen az összes a Napunk ugyanazon oldalán, az égboltunk ugyanazon fokain belül kering, így láthatjuk őket. Ez különleges. Ez valójában a perspektíváról szól. Ezek a bolygók mind hatalmas távolságban vannak tőlünk és egymástól is” – mondta Allen.
Kifejtette azt is, hogy a Naphoz közelebbi bolygók, mint például a Vénusz fényesebbek és könnyebben láthatók lesznek. A gyakran „hajnalcsillagnak” vagy „esthajnalcsillagnak” nevezett bolygó a Holdhoz hasonló módon megy át fázisokon, és érdekes lehet akár heteken keresztül is figyelni. A Vénusznak és a Szaturnusznak pedig már január korábbi napjaiban is volt együttállása, – az utóbbi bolygó Rebecca Allen szerint most azért is különösen érdekes, mert teleszkóppal még a gyűrűit is látni lehet majd.
A Mars és annak vonásai pedig ugyancsak különösen tisztán látszódhatnak, miután a bolygó oppozícióban van a Nappal, tehát a Marsot úgy nézhetjük, hogy a Nap közben mögöttünk (a Föld mögött) van. A Jupiter pedig az Orion-csillagkép közelében jelenik meg, és Allen szerint teleszkóppal látni lehet akár a Jupiter felszínén lévő felhőket és a bolygó néhány holdját is.
Rebecca Allen szerint a legjobb látvány január 21-e körül lesz, amikor a Hold fogyatkozik.
Nagyon szerencsések vagyunk mindannyian a Földön, hogy ezt az együttállást a leghíresebb és legkönnyebben látható nyári csillagképekben fogjuk látni… az Orionban, az Ikrekben és a Bikában
– mondta az ausztráliai egyetemi kutató.
Con Stoitsis, a Victoriai Csillagászati Társaságtól mindehhez azt tette hozzá, hogy a „bolygóparádé” mellett ez az este jó alkalom lehet arra is, hogy olyan szatelliteteket figyeljünk meg, amelyek úgy néznek ki, mintha mozgásban lévő fényes csillagok lennének. „Elég nagy a nyüzsgés odafent. Ha leülsz a csillagok alatt, és előveszel egy nyugágyat, azt mondanám, hogy valószínűleg egy órán belül fél tucat műholdat fogsz látni” – fogalmazott.
A BBC saját cikkében azt a kérdést is körbejárta, hogy a perspektíván túlmenően lehet-e egyéb tudományos jelentősége az efféle együttállásoknak, különösen a február véginek. Mint írták,
az együttállásoknak van néhány újszerű felhasználási módja is, például a földönkívüli élet létezésének vizsgálata olyan naprendszerekben, ahol az exobolygók a mi nézőpontunkból egymás előtt haladnak el.
Mint felidézték, 2024-ben Nick Tusay, az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem végzős hallgatója arra használt fel egy együttállást, hogy a Trappist–1 rendszer világai között esetlegesen elküldött kommunikációs jelek után kutasson (tehát ahhoz hasonló jeleket keresett, mint amilyeneket például a Földről a Marsra küldünk a saját űrkutatásaink alatt).
„Ez érdekes lehet bármikor, amikor két bolygó együtt áll” – mondta a hallgató. Az ő esetében a keresések nem jártak eredménnyel,
de ugyanez elméleti síkon vica versa is működhet: amennyiben léteznek kellően fejlett földönkívüli civilizációk, ők is eljátszhatják ugyanezt az együttállások idején a naprendszerrel.
Nem lehetetlen elképzelni, hogy valaki az ellenkező oldalról figyeli az itteni eseményeket, és „talán egy másik idegen civilizáció is lehetőséget lát ebben, hogy saját vizsgálatokat folytasson” a Naprendszerben – fejtette ki Nick Tusay.
De az együttállások nekünk is segíthetnek a Naprendszer felfedezésével kapcsolatos tudományos megfigyelésekben, kutatásokban. Többek közt például abban is, hogy ilyenkor a külső bolygókat rövidebb idő alatt el lehet érni egy-egy űrszondával, kihasználva a megnövekedett gravitációs vonzást, és az azzal együtt járó „csúzlihatást”. Erre már volt is példa, hiszen a Voyager–1 és Voxager–2 ikerűrszondák is így érték el relatíve rövid idő alatt a Naprendszer külső peremét.