Index Vakbarát Hírportál

Olyat húzott a kínai MI, hogy még az Apple sem bír vele

2025. január 27., hétfő 15:33

A DeepSeek alig egy év alatt bekövetkező sikere megdöbbentette a piacokat, több európai és amerikai vállalat részvényeinek értéke is drasztikusan csökkent. A céget Kínában alapították, és sokkal kevesebbe került fejlesztése, mint riválisainak. Szakemberek ezt a mesterséges intelligencia „Szputnyik-pillanatának” nevezték, utalva ezzel arra, hogy ez hasonló technológiai fejlődés lehet, mint az 1960-as évek szovjet műholdjai.

A kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-alkalmazás megelőzte a ChatGPT-t, és az Apple App Store-ban a legjobbra értékelt lett. Mindössze januárban indult az applikáció, azóta népszerűsége ugrásszerűen nőtt. A céget 2023-ban alapította Liang Wenfeng Kínában − írta a BBC.

Az alkalmazás a nyílt forráskódú DeepSeek-modellre épül, amelyet kutatói szerint kevesebb mint 6 millió dollárból fejlesztettek ki, tehát jóval olcsóbban, mint az amerikai riválisok által készített hasonló modelleket. Donald Trump tanácsadója az applikációt „a mesterséges intelligencia Szputnyik-pillanatának” nevezte.

A chipek a ChatGPT-hez és a DeepSeekhez hasonló mesterségesintelligencia-modellek fejlesztését szolgálják, azonban 2021 óta az amerikai kormány kiszélesítette a Kínának eladott chipekre vonatkozó korlátozásokat. Emiatt a kínai mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó kutatók új megközelítésekkel kísérleteztek. Ennek eredményeképpen olyan mesterségesintelligencia-modellek születtek, amelyek a korábbinál jóval kevesebb számítással is elvégzik feladatukat, ezáltal sokkal kevesebbe kerülnek.

A DeepSeek sikere következtében az Nvidia, a Microsoft és a Meta részvényeinek értéke esett hétfő reggel a piacon, ez pedig az európai részvényeket is érintette. A holland chipgyártó, az ASML több mint tíz, a Siemens Energy 21 százalékkal esett a tőzsdén.

Egy szingapúri szakértő szerint ez a fejlemény nagyban megváltoztathatja a mesterséges intelligenciába való befektetések területét. Ugyanakkor nagy kihívást jelent az olyan amerikai vállalatok és alkalmazások számára, mint az OpenAI. A múlt héten egy amerikai konzorcium bejelentette a Stargate-projektet, amely 500 milliárd dollárt fektet be egy AI-vállalatba.

Rovatok