Index Vakbarát Hírportál

Gyorsabban nőttek a férfiak a nőknél az elmúlt évszázadban

2025. január 30., csütörtök 11:57

A civilizáció fejlődése és a jólét a szexuális dimorfizmus fokozódásához vezetett az embernél, vagyis nőttek a nemek közötti különbségek.

A szexuális dimorfizmus az állatok és növények közötti külalakbeli nemi különbségeket jelenti, amely másodlagos jegyekben, a kültakaró színében, méretben és súlyban is megjelenhet. Ezek a jellemzők fontos szerepet játszanak a kiválasztódásban a szaporodásra irányuló versengésben. Az embernél, ahogy a szárazföldi emlősöknél általában, a férfi magasabb és izmosabb, mert a többi férfival kell versenyeznie és küzdenie.

Ennek ugyanakkor komoly biológiai kockázatai és költségei vannak: a duzzadó izmok fokozott túlélési esélyeket és egészséget mutatnak, viszont könnyen eltörölhetik őket a külső tényezők, mint a betegség vagy az éhezés. E két dolog ellen elszántan küzd az emberi civilizáció, és a Biology Lettersben januárban közölt tanulmány megállapítása szerint a fejlődés egyértelműen a nemek közötti különbségek növekedésével jár.

A Roehamptoni Egyetem professzora, Lewis Halsey az Egyesült Királyság és az Egészségügyi Világszervezet adatait elemezte, és összevetette az emberi fejlettségi index (HDI) változását a 62 országban élő 135 ezer nő és férfi testsúlyának és magasságának változásával.

A HDI az ENSZ által publikált mutató, amelyet a várható élettartamból, egy főre eső jövedelemből és az oktatás minőségéből kalkulálnak, és kifejezi egy adott társadalom életszínvonalát. Az érték nullától egyig terjed, és az országok fejlettségének rangsorolására használják.

Halsey elemzése alapján a HDI 0,2 pontos emelkedése a nők esetében az átlagos magasság 1,7 centiméteres és a testsúly 2,7 kilogrammos növekedésével járt együtt. A férfiak esetében viszont 4 centiméter és 6,5 kilogrammos növekedés mutatkozott. Az életkörülmények javulása nyomán tehát 

a férfiak kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a nők.

A kutató hazája adatait vizsgálva úgy találta, hogy az Egyesült Királyság emberi fejlettségi indexe 1900-ban 0,8 volt, 2022-re 0,94-re nőtt. A nőt átlagos magassága ez idő alatt 1,9 százalékkal nőtt, 159 centiméterről 162 centiméterre. A férfiak esetében a növekedés 4 százalék volt, 170-ről 177 centiméterre változott.

Hogy kicsit perspektívába helyezzük, az 1905-ben született nők között négyből egy magasabb volt, mint az átlagos férfi, 1958-ban már csak nyolcból egy

– magyarázta Halsey a The Guardiannek.

Az evolúció tehát magasabbá és szexibbé teszi a férfiakat, és ez nem a gravitáció változásának, hanem a társadalmi fejlődésnek az eredménye. Ezt támasztja alá, hogy Halsey másik megfigyelése, amely a társadalmi egyenlőtlenség mértékét mutató Gini-együtthatót vette alapul, és arra jutott, hogy a nemek közötti különbségek mérséklődtek a gazdagok és szegények közötti szakadék növekedésével. A több szegénység tehát kevesebb nemi különbséggel és kevesebb kigyúrtsággal jár. 

(Biology Letters, The Guardian)

Rovatok