A minik mennek a süllyesztőbe, de a Blu-Ray viszonylag fiatalon csatlakozik a retró formátumokhoz.
A Sony bejelentette, hogy februárban leállítja egy sor írható fizikai adathordozó formátum gyártását. A döntés a Blu-ray-ek és MiniDiscek, valamint a MiniDV-kazetták gyártását érinti. A fő ok, hogy a piac visszafordíthatatlanul meghaladta ezeket, a közönség a Netflixet és más streamingszolgáltatásokat használ.
A fizikai adathordozók kihalása lassú folyamat. A MiniDV 30 évvel ezelőtt mutatkozott be, a MiniDisc 33 éve. Miközben a többiek a kilencvenes években születtek. A Blu-Ray esete drámaibb, mert az teljesen 21. századi formátum.
A japán vállalat még a 2020-ban bemutatott PlayStation 5-be is épített Blu-ray-meghajtót. Annyival érdemes árnyalni a történetet, hogy most csak a közönség által írható lemezek gyártása szűnik meg, hivatalos/műsoros lemezek továbbra is kaphatók lesznek, ahogy lejátszók is.
Miután a lejátszók gyártásával leállt a Samsung és az LG, már csak a Sony és a Panasonic készíti ezeket, de ők is jelezték, hogy a horizonton van a történet befejezése.
A Blu-ray fejlesztésébe 1995-ben vágott bele a Sony és a Philips, miután a videokazettákat leváltó formátumért folyó harcból nem ők, hanem a Toshiba által fejlesztett DVD került ki győztesen.
A Philips és a Sony annyira frusztráltak voltak a vereség miatt, hogy egy új lemezformátum fejlesztésébe kezdtek, amibe kék lézer került
– emlékszik vissza Kees Immink, a CD, a DVD és a Blu-ray fejlesztésébe a szoftverek felől bekapcsolódó holland mérnök.
A fejlesztés kicsit elhúzódott ugyan, de a 2005-ben bemutatott új formátum épp időben érkezett a második félidőre: a DVD utódlásáért folyó versenyt ezúttal ők nyerték a Toshiba HD-DVD-jével szemben. Mindez akkor dőlt el, amikor a Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai vásáron a Warner Brothers bejelentette, hogy elengedi a kisebb kapacitású, olcsóbb, és szintén kék lézert használó HD-DVD formátumot. 2008-at írtunk ekkor, vagyis
már a Facebook és az iPhone korában járunk.
A Blu-ray egy optikai adattároló, akár a CD vagy a DVD. A lemez felületére lézerfénnyel sütik rá az egyeseket és nullákat jelentő mikroszkopikus pöttyöket. A MiniDisc ezzel szemben az audiókazettákat kiváltó flopi méretű, magnetooptikai adathordozó volt – itt a lézer által felmelegített lemez fogékonnyá vált a mágneses polaritás felülírására, vagyis a rögzítésre. Ami pedig a MiniDV-t illeti, az egy mágnesszalagos kazetta, a nyolcvanas évekbeli VHS-vérvonal leszármazottja, nagyobb adatsűrűséggel és ötödakkora méretben.
Az optikai tárolókban elérhető információsűrűség kezdettől fogva korlátozott volt
– idézte fel az IEEE Spectrumnak Joseph Braat, aki Kees Immink egykori kollégájaként a MiniDisc-fejlesztésén dolgozott a Philipsnél.
A kék fény rövid hullámhossza segített a dolgon, de a Blu-ray mégis elérte a technikai lehetőségek határait. Egy dupla rétegű Blu-ray lemez legfeljebb 50 gigabájtnyi adatot tárolhat oldalanként, ez ötven órányi alapfelbontású Netflix-műsorral vagy hétórányi 4K-s videóval egyenértékű.
A Blu-raybe tovább kapaszkodhat, aki kevésbé tűri a gondolatot, hogy egy streamingszolgáltató a kedvenc filmjeivel és pénzével együtt bármikor elpárologhat, netán zavarják a szemét a szögletes árnyékok és más tömörítési artefaktumok.
A MiniDV és a MiniDisc ennél közelebb kerültek a gödör széléhez. A Japánban a kilencvenes évek óta egyedi kultusznak örvendő MiniDisc-eszközök gyártásával még 2013-ban állt le a Sony, azóta retrótechnikaként éltette egy vékony föld alatti felhasználótábor, akiknek ezentúl a raktárakban elfekvő készletekkel kell beérniük.