Összesen 128 új holdat találtak csillagászok a Szaturnusz körül, melyeknek az elnevezése jelenleg is zajlik. A tudósok a nagy felfedezés után azonban rávilágítottak egy várható problémára is, szerintük ugyanis érdemes lenne egy pontosabb definíciót alkotni a holdaknak.
A holdak királya cím büszke birtokosa eddig a Jupiter volt 95 hozzá tartozó égitesttel, de egy friss felfedezés után a második helyre szorult. A Szaturnusz körül 128 új holdat fedeztek fel a csillagászok, ezekkel együtt összesen már 274 holddal rendelkezik, magabiztosan vezetve a vonatkozó listát. A korábbi 62-t a Canada France Hawaii teleszkóp segítségével azonosították, de már akkor is láttak halvány utalásokat arra, hogy még több lehet odakint, ezért folytatták a megfigyeléseket.
A holdakat a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a héten hivatalosan is elismerte, és egyelőre szám- és betűsorokat rendelnek hozzájuk: gall, skandináv és kanadai inuit (eszkimócsoport) istenekről nevezik el az égitesteket. A legtöbb hold a skandináv halmazba esik, ezért a csillagászok jelenleg több tucat viking isten után kutatnak.
A The Guardian szerint a holdakat a „shift and stack” technikával azonosították: a csillagászok szekvenciális képeket készítenek, amelyek nyomon követik a hold útját az égen, és kombinálják őket, hogy a hold elég fényes legyen az észleléshez. A 128 újhold mindegyike „szabálytalan hold”, burgonya alakú objektum, amelyek átmérője mindössze néhány kilométer. Ezen objektumok növekvő száma azonban rávilágít a potenciális jövőbeni nézeteltérésekre azzal kapcsolatban, hogy valójában mi is számít holdnak.
Bizony, találtunk 128 új holdat. Az előrejelzések alapján nem hiszem, hogy a Jupiter valaha is utoléri a Szaturnuszt
– erősítette meg a felfedezést Edward Ashton, a tajvani Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai Intézet posztdoktori munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy kellene egy megfelelő definíció arra, hogy mi számít holdnak.
Az apró holdak részletes megfigyelései révén a tudósok bepillantást nyerhetnek a Naprendszer korai időszakának viharos időszakába, amikor a bolygók instabil pályákon vándoroltak, és gyakoriak voltak az ütközések. Az új holdak csoportokba tömörülnek, ami arra utal, hogy sok közülük olyan nagyobb objektumoknak a maradványa, amelyek az elmúlt 100 millió évben ütköztek össze és törtek szét.