A világszerte étkezési célra árult sók 90 százalékában találhatók mikroműanyagok – írja a USA Today egy új felmérés alapján.

A sókban már korábban is azonosítottak mikroműanyagot, de ez az első tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy földrajzilag hogyan oszlanak el a szennyezett sók, és ez hogyan viszonyul ahhoz, hol találnak műanyagot a környezetben. A dél-koreai Incshon Nemzeti Egyetem és a Greenpeace Kelet-Ázsia kutatóinak az Environmental Science & Technology szaklapban megjelent közös tanulmánya 21 országból származó 39 különböző sómárkát vizsgált, ezek közül 36-ban találtak mikroműanyagot.

A három műanyagmentes sómárka tajvani (finomított tengeri só), kínai (finomított kősó) és francia (finomítatlan tengeri só) volt. A szennyezett márkákban nagy eltérések voltak a műanyag mértékében, de az ázsiai márkákban volt a legmagasabb a műanyagkoncentráció. A leginkább szennyezett egy indonéziai só volt, ami egybecseng azzal, hogy ebben az országban a világon a második legsúlyosabb a helyzet műanyagszemét terén – írja a National Geographic. A sótípusokat nézve, a legtöbb mikroműanyagot a tengeri sókban találták, aztán a tavakból nyert sókban, a legtisztábbnak pedig a kősók bizonyultak.

A tanulmány becslése szerint egy átlagos felnőtt évi kétezer mikroműanyag darabkát eszik meg a sóval évente. Hogy ez mennyire káros, azt nehéz megállapítani, mert ezen a téren egyelőre nagyon hiányosak a kutatások. A Yorki Egyetem szintén frissen megjelent metaanalízise 320 korábbi kutatást átnézve arra jutott, hogy nem tudunk még eleget a témáról ahhoz, hogy határozott kijelentéseket tegyünk a mikroműanyagok élettani hatásairól. Az egyik probléma rögtön abból adódik, hogy többféle mikroműanyag van, és ezeket egy kalap alá venni a kutatók szerint annyi értelme van, mint az almát a körtével hasonlítani.

Mindenesetre a mikroműanyagok mindenhol ott vannak, például a szúnyogok is terjesztik őket, de a Duna is tele van velük.