Amikor megszereztem a jogosítványomat, az egyik legkönnyebben részfeladat a "közúti elsősegély tanfolyam és vizsga" abszolválása volt még 2009-ben: pár nem túl mélyenszántó előadás után erőlködésmentesen mentem át a Vöröskereszt Mester utcai régióközpontjában tartott csoportos vizsgán. Borzasztóan restellem, de a tanfolyamról, az ott elhangzottakból alig emlékszem valamire, egyetlen dolog maradt meg bennem: egy orvosi próbababa, amin pár pumpálás erejéig mindenki kipróbálhatta, hogyan lehet valakit újraéleszteni ha leállt a szíve, milyen technikával kell felváltva lélegeztetni és nyomni a mellkasát.

Mindezt a tudást egyetlen előadás alatt, egy komplett tanfolyami csoport számára próbálta átadni az oktató. A vizsga után persze ott motoszkált bennem a kétely, hogy valóban újra tudnék-e éleszteni valakit, miután kihúztam az égő autóroncsból egy karambol után, de gyorsan elhessegettem a dolgot, és fejben már a forgalmi vizsgára kezdtem készülni, ami nagyságrendekkel nagyobb szívásnak tűnt (és nyilván az is volt, de ez már nem tartozik szorosan ide).

Még alig telt el egy perc, de már kezdek fáradni, miközben próbálom helyes ritmusban, megfelelő erővel és mélységben nyomni a baba mellkasát, hogy visszahozzam az életbe. Érdekes módon az erőfeszítés lelkesedéssel is párosul, mivel meglehetősen jól strukturált és magabiztos tudással vérteztek fel egy órával korábban a klinika szakemberei. A homlokomra kiülő verejtéket, a vállaimba, hátamba, derekamba kúszó, estére enyhe izomlázzá alakuló fáradtságot annak köszönhetem, hogy az idén 250 éves Semmelweis Egyetem ingyenes tanfolyamot hirdetett 250 civilnek, hogy megtanulhassák az újraélesztés technikáját.

A még tavaly októberben megszületett kezdeményezéshez Herendi Péter futó története adta az ötletet, aki az október elején megrendezett Budapest Maratonon lett rosszul, de a gyorsan megkezdett újraélesztésnek és az azt követő kórházi kezeléseknek köszönhetően sikeresen felépült. Amikor olvastam az egyetem erről szóló közleményét, bevillant a tíz évvel ezelőtti elsősegély-tanfolyam, és hogy szinte semmire nem emlékszem már az ott "tanultakból".

A döntés gyors volt, az oktatásra az egyetem honlapján egy űrlap kitöltésével lehetett jelentkezni, az sem tartott egy percnél tovább. Pár nap alatt aztán el is feledkeztem róla, mígnem februárban jött egy email, hogy itt az idő, vár az egynapos (jó, igazából csak 2-3 órás) tanfolyam, ami a következőkből áll:

1. Fejér Csaba aneszteziológus, kardiológus szakorvos előadása
2. Újraélesztés gyakorlás speciális babákon
3. Az AED defibrillátor használatának megismerése, gyakorlása

Most kicsit olyan leszek, mint az eminens diák, aki beült szépen az előadásra, szorgosan jegyzetelt, és jegyzeteit szívesen meg is osztja évfolyamtársaival: összefoglalom mikről beszélt Fejér doktor, és át is adom a tananyagot, tessék nyugodtan fénymásolni, terjeszteni, és ha jelentkeznek vizsgára, akár ebből felkészülni.

Miről is szól tehát ez az egész? Arról, hogy bárki megtanulhat életet menteni. Nagy szavak, de minden átlagemberben ott rejtőzik a szuperhős, aki visszahozhatja a halál torkából a buszmegállóban hirtelen összecsukló cekkeres nénit, a strandröplabda közben váratlanul kidőlő havert, a repülőn mellkasába markoló utastársat. Az alapfokú újraélesztés (Basic Life Support, BLS)

egyszerű technikájú, alapfokú, eszköz nélküli újraélesztés, bárki, bárhol, bármilyen körülmények között képes megtenni, ezáltal életet menteni

– mondta Fejér Csaba.

Na de miért van szükség rá, hogy laikusok olyan képességekkel rendelkezzenek, mint Mágenheim doktor, Brinkmann professzor, Neo vagy más szuperhősök? "A vérkeringés és a légzés leállása azonnali oxigén- és tápanyaghiányt okoz a sejtekben, amivel párhuzamosan megindul a káros anyagok felszaporodása is. Nagyon rövid idő alatt visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el, 2-3 perc elteltével az agysejtek el is kezdenek pusztulni" – hangsúlyozta a kardiológus. Nincs tehát idő tétlenül várni, míg orvos érkezik a helyszínre, nagyon fontos, hogy már az első segítségnyújtó képes legyen beavatkozni, a keringés és légzés mesterséges fenntartásával megfordítani a káros folyamatokat.

Fejér Csaba két pozitív példát hozott az elmúlt egy évből, az egyik a már említett maratoni futó esete, a másik egy 16 éves focistáé, aki a pályán összeesett, megállt a keringése, újraélesztését egy szabadnapos mentős kezdte el. Az ő történetéből az egyik tanulság, hogy az újraélesztés kemény meló, de nagyon is van értelme:

összesen 18-szor élesztették újra, 6-8-szor már a kórházban, volt szerencsém nekem is nyomni a mellkasát sokszor, de végül meg tudtuk akadályozni, hogy bármiféle károsodás érje a szervezetét. Megtaláltuk a keringésleállást okozó szervi rendellenességet, ma már újra sportolhat, még ha nem is azon a szinten, mint korábban

– idézte fel Fejér Csaba.

Másrészt azért van szükség minél több laikus újraélesztőre, mert

Ebből 3-4000 esetet vesznek észre a közelben lévők, azaz van szemtanúja az összeesésnek, ilyenkor van esély arra, hogy a keringés fenntartásával meg lehet menteni a beteget – de csak akkor, ha a közelben lévők tudják, hogy mit kell tenniük.

Pump up the jam

Hirtelen szívmegálláskor az első tünetek és a halál beállta között legfeljebb egy óra telik el. A hátterében szinte mindig valamilyen szívritmuszavar áll, ezek jelentős része sokkolandó ritmuszavar, amit eszköz nélkül megszüntetni nem lehet, de fenn lehet tartani a keringést, míg egy laikusok által is használható félautomata defibrillátor vagy szakszerű mentőorvosi segítség meg nem érkezik.

Európában évente 700 ezer és 1 millió közötti a keringésmegállások száma, a kórházat elhagyó túlélők aránya 5-10 százalék. "Ezen az alacsony értéken csak úgy tudunk javítani, ha az első pár percben, amíg visszafordítható a baj, vagy legalábbis kitolható a visszafordíthatatlan károsodás, minél több beteg esetében újraélesztést megkezdő segítség érkezik, és ha van a közelben defibrillátor, akkor megtörténik a szívritmuszavar ellátása is" – magyarázta Fejér Csaba, hozzátéve, hogy a laikus BLS meghatározó szerepű a túlélésben: az időben megkezdett újraélesztés és azonnali, pár percen belüli defibrillálás több mint 60 százalékos túlélést garantál.

Tegyük fel tehát, hogy összeesik mellettünk az utcán valaki, vagy meglátunk egy eszméletlennek tűnő embert a földön. Az első dolog amit le kell tudni vetkőzni, az, hogy ne feltételezzük rögtön, hogy részeg, drogos, akinek nincs szüksége segítségre. Egyetlen olyan eset is sok, amikor a közöny, a segítségnyújtás elmaradása miatt hal meg valaki. Az életmentéshez az alábbi BLS algoritmus ismerete, megtanulása, az adott szituációtól függő alkalmazása szükséges.

1. Biztonságos a helyszín? Mérlegeljük, hogy megkezdhető-e biztonságosan a segítségnyújtás, szükség esetén szüntessük meg a veszélyforrást, helyezzük biztonságba a beteget, lehetőleg anélkül hogy a magunk épségét veszélyeztetnénk, magunkat bajba sodornánk. (Kerüljük el egy újabb karambol, áramütés, fulladás, omlás, mérgezés bekövetkeztét, aminek már mi lennénk az áldozata.)
2. Reagál? Nem reagál? Nagyon fontos a reakcóképesség vizsgálata. Szólítsuk meg a beteget ("Halló, uram, jól van, mi a baj?"), finoman rázzuk is meg. Ha reagál (beszél, mozog, nyel, köhög, normálisan levegőt vesz), akkor kell legyen légzés és vérkeringés, nincs szükség újraélesztésre. Segítséget, orvost ettől még szükséges lehet hívni, de ez már a jobbik eset.
3. Ha nem reagál, akkor segítséget kell hívni. Hangosan, érthetően, lehetőleg személyre szólóan szólítsunk meg valakit ("ön, ott a zöld pulóverben, kérem, segítsen, hívja a mentőket"), mert arra jobban reagálnak az emberek, mint ha csak azt kiáltjuk, hogy "segítsen valaki!" Azért is fontos, hogy lehetőleg legyen segítségünkre valaki, mert meg lehet osztani a teendőket, és amúgy is fárasztó az újraélesztés, könnyebb ha felváltva csináljuk.
4. Biztosítani kell a légutak átjárhatóságát. Hajtsuk hátra a beteg fejét (kivéve, ha traumás betegnél fennáll a csigolyasérülés gyanúja), majd zárjuk be az állát.
5. Győződjünk meg róla, hogy van-e vagy nincs normális légzés. A légzés vizsgálata: a fejet hátrahajtva, az állat zárva tartva hajoljunk közel az orrhoz, és figyeljük, hogy hallható, érezhető-e normális légzés (normális: tíz másodperc alatt legalább kettő, megfelelő mélységű, nem erőlködő, nem zajos, nem hörgő légvétel – ami nem összetévesztendő a "gaspolással", a halál előtti utolsó be- és kileheléssel). És itt jön a legfontosabb kulcstétel, ki is emeljük szépen szövegkiemelővel: ha nincs normális légzés, akkor nincs keringése a betegnek. Felejtse el mindenki, amit a filmekben látott. Nem kell, sőt, nem szabad a szívverést nézni, felesleges a pulzus keresgélésével az időt tölteni.
6. A pulzus számolásának semmi értelme, stresszes szituációban amúgy is szinte lehetetlen pulzust találni, nagy eséllyel a saját, izgalomtól kalapáló szívünk verését érzékeljük az ujjbegyeinken. Helyette haladéktalanul meg kell kezdeni az újraélesztést. Ez utóbbi alól van azért két kivétel: ha a páciensünknek élettel összeegyeztethetetlen sérülései vannak, vagy ha időközben magához tért (és erősen tiltakozik is az újraélesztés ellen).
7. Értesíteni kell a mentőszolgálatot a 112-es központi segélyhívón. Ha lehet, érdemes erre határozottan megkérni valakit a közelben lévők közül. A telefonálás menete: bemutatkozás, hívó szám bemondása, elmondani, hogy kivel, kikkel mi történt, pontosan hol történt, és tájékoztatni a mentőszolgálatot, hogy megkezdjük az újraélesztést. (Budapesten és a közép-magyarországi régióban a 112 helyett érdemes a 104-es számot hívni, mert közvetlenül a mentőápolóknál, és nem a diszpécsereknél csörög ki, így a mentők idővesztés nélkül, azonnal tudnak szóbeli segítséget nyújtani, hogy mit hogyan csináljunk).
8. Meg kell kezdeni az újraélesztést (szív-tüdő újraélesztés, angolul cardiopulmonary resuscitation, CPR). Évtizedek óta ez az elfogadott, orvosok által javallott módszer: 30 mellkaskompresszió és 2 befúvás, ezt kell ciklikusan ismételni a mentők megérkeztéig, vagy a keringés helyreállásáig, a beteg magához téréséig.

Az oktatás során itt érkezünk el a mellkaskompresszió technikájához, hogyan is kell végezni.

1. Először is fontos, hogy a beteg kemény felületen, padlón, földön, ne pedig rugalmas helyen, pl. ágyban feküdjön, különben a mellkasára kifejtett nyomás energiája elvész. Térdeljünk mellé, kissé fölébe magasodva. Egyik tenyerünket a másik kezünk kézfejére helyezve, összekulcsolt ujjakkal, nyújtott karral, csípőből mozogva, a teljes felsőtestünk súlyát és erejét beleadva kell lenyomni a mellkast. Nem mindegy azonban, hogy hol: a mellkas közepén, a szegycsont közepén, nagyjából a mellbimbók vonalában kell nyomni – nem érdemes balra menni, mert

   nem magát a szívet kell masszírozni.

   A mellkaskompresszió lényege ugyanis, hogy a mellkas határozott összepréselésével a benne lévő nagyerekből a vért átpumpáljuk a test többi részébe, átvéve ezzel a leállt szív szerepét.
2. Első néhány lenyomást végezzük finoman, hogy nagyjából belőjük a ritmust, majd határozottan, 5-6 cm mélyen nyomjuk a mellkast 30-szor. Lenyomáskor picit tartsuk lenn, majd engedjük fel teljesen a tenyerünket, de tartsuk a mellkason, ugyanannyi ideig, mint lenyomva. Megfelelő mélység mellett nagyon fontos a helyes ritmus: percenként 100-120 lenyomást kell végezni. Ez nem is olyan könnyű, szerencsére 2019-et írunk, szinte mindenki zsebében van okostelefon, tessenek hát most feltelepíteni rá egy egyszerű metronóm appot, vannak kifejezetten újraélesztéshez kifejlesztett alkalmazások (pl: Pulsar CPR), amik segítenek tartani a helyes ritmust. Ha mégsem lenne ilyen nálunk a hirtelen előállt vészhelyzetben, nagy segítséget nyújthat a popzenei műveltség, ha ismerünk olyan 100-120 BPM-es ütemű dalokat, amiket dúdolhatunk magunkban újraélesztés közben: a Bee Gees Staying alive című száma a legtöbbet hivatkozott CPR-dal, de jól megy újraélesztéshez például a klasszikusok közül a Queentől az Another one bites the dust, vagy az újabb slágerek közül Charlie Puth Attention, vagy Sia Alive című száma is.
3. A 30 lenyomás után jöhet a befújás, aminek célja, hogy a mellkaskompressziót minél rövidebb időre megszakítva lélegeztessük is a beteget, ezzel oxigént juttatva a véráramba. A lélegeztetés szájból orron át befújva, gézlapon, vagy lazább szövésű ruhadarabon, pólón, kendőn, beteg ingén át történik (papírzsebkendő nem jó), menete: egy másodperc befújás, egy másodperc kiengedés, majd ismétlés: egy befúvás, egy kiengedés. Közben fejünket oldalra fordítva nézzük, hogy emelkedik és süllyed-e a mellkas, hallgassuk, érezzük a levegő kiáramlását, figyeljük, hogy megindul-e az önálló légzés. Ha nem, akkor újra 30 mellkaskompresszió. (Tilos lélegeztetni felfújódott gyomor, légutakban lévő hányadék esetében, azaz amikor nyomás lehet a mellkasban, mert akkor oda nem való anyagok juthatnak a tüdőbe.)

Sokan idegenkednek attól, hogy egy vadidegent lélegeztessenek. Ezzel kapcsolatban Fejér Csaba azt mondta, hogy ha valaki valamiért nem tud, nem akar lélegezetetni, nem baj:

a legfontosabb a minőségi mellkaskompresszió mihamarabbi elkezdése, csak nyomni, nyomni, nyomni, de azt jól.

Jöjjön egy gyors kérdezz-felelek, mielőtt rátérnénk a tananyag másik felére. Mi van

• ha csak nyomunk, de nem lélegeztetünk? A jó minőségű mellkaskompresszió a lényeg, de lélegeztetéssel kiegészítve az igazi, akkor a legjobb a hatása, szóval törekedjünk rá.
• ha reccsen a mellkas, törik a borda? Semmi baj, a törött borda meggyógyul, a halott szív nem.
• ha rosszul csinálom? Szükséghelyzetben a segítségnyújtásra tett bármilyen kísérlet jobb, mint a semmilyen, de azért kellenek az ilyen tanfolyamok, hogy megtanuljuk, miképp kell jól csinálni.
• ha csak oldalra fektetem (stabil oldalfekvés)? Nem jó, nem elég, a szív ettől nem indul újra, a beteg meg fog halni.
• ha nem bírom tovább? Igen, a CPR nagyon fárasztó tud lenni, de nincs más választásunk, bírni kell a mentők megérkezéséig (a legtöbb ember ilyen helyeztben olyan erőtartalékokat tud mozgósítani, amikről nem is tudott). Ha van váltótárs, akkor lehet mondjuk kétpercenként cserélni, pihenőt tartani, de az újraélesztésben nem lehet szünetet tartani.
• ha arrébb megyek, nem segítek? Akkor biztosan meghal.
• ha gyerekről van szó? Csináljunk mindent ugyanúgy, de kisebb erővel, nem teljes tenyérrel, inkább csak ujjbegyekkel nyomjuk a mellkasát (esetleg feleannyit, azaz csak 15-öt) és kisebb erővel fújjunk be.

Segít a gép

A túlélés esélyét nagyban növeli, ha van a közelben úgynevezett automata külső defibrillátor (automated external defibrillator – AED, avagy Automata Életmentő Defibrillátor – AÉD). Ha már úgyis van a telefonunkon CPR app, akkor telepítsünk egy másikat is: a Szív city applikáció két dolog miatt is jó: a térképen mutatja, hogy van-e a közelben AED készülék, amiért el lehet szalajtani valakit, másrészt listázza a közelben lévő, regisztrált önkéntes újraélesztőket, és a mentőszolgálattól érkező riasztás esetén értesíti, odairányítja a helyszínre a közelben lévő önkéntest.

De mi is az az AED? Az azonnali újraélesztés és a korai defibrilláció jolly jokere kórházon kívüli szituációkban. Ha a szív fibrillál (azaz nincs rendes ritmusa, a szívizom összevissza, szabálytalanul ráng, nem tudja a vért az erekbe pumpálni) akkor minden egyes eltelt perc 7-10 százalékkal csökkenti a túlélés esélyét (felnőtteknél 12 perc után kevesebb mint 5 százalék az esély a túlélésre). AED készülékkel egy laikus is elvégezheti a minél koraibb, életmentő defribrillációt. Dilemma lehet, hogy hirtelen szívhalál esetén előbb defibrilláljunk vagy kezdjük el a CPR-t. Válasz: a defibrillálás a keringés leállását követő percekben (0-4 perc) a leghatékonyabb, míg a CPR, azaz a keringés mechanikus fenntartása a 6-20 perc között javítja a túlélés esélyét. Tehát hirtelen szívhalál észlelése esetén a következő a teendő:

1. Kezdjük meg az azonnali újraélesztést (mellkaskompresszió).
2. Keressünk egy AED készüléket, vagy kérjünk meg valakit, keressen egyet, ha feltételezhető vagy az app mutatja, hogy van a közelben. Plázákban, metróállomásokon, nagy forgalmú közintézményben például biztosan van (a magyar nemzeti szívalapítvány honlapja szerint közel ezer AED készülék van már az országban).
3. Amint megérkezik a készülék üzemeljük be, és amilyen hamar csak lehet (0-4 perc), vessük be.

Először nyissuk ki a dobozt és kapcsoljuk be a készüléket. Tegyük szabaddá a beteg mellkasát, majd ragasszuk fel az öntapadós elektródákat, követve a rajtuk lévő ábrák jelzéseit - a lényeg, hogy a szív a két elektróda között legyen, hogy a szükség esetén leadott elektromos töltés áthaladhasson rajta. Kövessük a gép utasításait.

Az automata külső defibrillátor kétpercenként elemzi a szívritmust, automatikusan felismeri a fibrillációt, és ha indokolt, képes elektrosokk leadására, a szívritmuszavar kiütésére. Az AED készülék bárki által használható, egyszerűen kezelhető életmentő eszköz, nem kell tőle félni, egyértelmű ábrákkal, sőt szóbeli tanácsokkal, utasításokkal irányítja az újraélesztést. Ha sokk leadását javasolja a készülék, akkor senki ne érjen a beteghez és nyomjuk meg a gombot – erre figyelmeztessük hangosan a segítségünkre levőket. A sokk leadása után folytassuk tovább a megkezdett CPR-t, mindaddig, míg vissza nem tér a beteg keringése, illetve megérkeznek a mentők. (A mellkaskompresszióban egyébként segít az AED is, hangjelzéssel diktálja az ütemet.)

Mindezt a jól rendszerezett, gyorsan átadható tudást élesben alkalmazni nyilván egész más élmény lehet, mint próbababákon, de ettől függetlenül a tanfolyam végére olyasféle magabiztosságot éreztem, mint korábban még soha: már-már emberfeletti, szupererő birtokában vagyok, igen, nagy valószínűséggel képes lennék újraéleszteni valakit. Elnézve a tanfolyamon résztvevő többieket – érdekes módon főként középkorú, vagy idősebb nők, viszonylag kevés férfi és fiatal –, látva a ráérzett ritmustól kipirosodott arcokat, hallva az elégedett lihegést, úgy tűnt, ők is hasonlóképp éreztek.