Index Vakbarát Hírportál

Kötelező lesz a kanyaró elleni oltás Németországban

2019. július 17., szerda 17:31

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot – írja az MTI az ARD német közszolgálati tévé nyomán. 

Jens Spahn egészségügyi miniszter javaslata értelmében az óvodába, iskolába járó gyerekek mellett mindenkit be kell oltani a járványos betegség ellen, aki oktatási, egészségügyi vagy más közösségi intézményben dolgozik. Ide tartoznak a menekültfogadó központok és a nyári táborok is. Az immunitást oltási igazolvánnyal kell majd igazolni, vagy arról kell orvosi igazolást mutatni, hogy az illető már volt kanyarós, mert akkor szintén egy életre immunitást szerzett a betegség ellen.

Mentességet kapnak az oltási kötelezettség alól azok, akik orvosi igazolással tudják alátámasztani, hogy az oltás beadása egészségügyi okból ellenjavallt nekik. Nem lesz kötelező beoltani azokat sem, akik 1970 előtt születtek, mert az ő esetükben nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy átestek a betegségen. Az oltóanyag a fogorvosokat kivéve minden orvosnál elérhető lesz.

Az év első hónapjaiban idén már 400 kanyarós megbetegedést regisztráltak Németországban, ami a törvény indoklása szerint olyan közegészségügyi kockázatot jelent, amely miatt szükségessé vált az oltás kötelezővé tétele.

Aki nem oltat, fizet

Az oltási kötelezettséget megszegőket súlyos pénzbírság fenyegeti. Jens Spahn korábban 2500 eurós (816 ezer forintos) büntetésről beszélt. Az oltottság ellenőrzéséért és a bírságok kiszabásáért a helyi egészségügyi hatóságok lesznek felelősek. Az iskolák, óvodák és más intézmények nekik lesznek kötelesek jelenteni az oltottság helyzetét.

A minisztérium célja, hogy Németországban a lakosság 95 százaléka immunitást szerezzen a kanyaróval szemben, ami az egész társadalomnak védettséget jelentene. A fertőző betegségekkel foglalkozó Robert Koch Intézet adatai szerint 2017-ben az iskolakezdők 93 százaléka kapta meg a megfelelő védettséghez szükséges mindkét oltást. A szülők a legtöbb esetben ugyanis egyszerűen elfelejtik a kellő időben beadatni gyerekeiknek a második, emlékeztető oltást, mások pedig mellékhatásoktól tartanak.

A kanyaróval szemben azonban nem csak gyerekek védtelenek. Az idén jelentett megbetegedések felében fiatal felnőttek kapták el a kórt. A Bild német bulvárlap az egészségügyi tárca tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy a minisztérium 600 ezer ember beoltásával számol, ha a német parlament is elfogadja a törvényt, és az oltási kötelezettség 2020 márciusában hatályba lép.

Magyarországon 1969 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás. Az itthon bevezetett védőoltások,és a bevezetések évszámai  ezen az oldalon  nézhetők meg.

Rovatok