Index Vakbarát Hírportál

Fogolydilemmával bizonyították: az epilepsziások együttműködőbbek

2019. augusztus 28., szerda 13:51

Az epilepsziától szenvedő betegek kooperálóbbak egészséges társaiknál – állapítja meg egy friss kutatás. A vizsgálat a frontális lebeny epilepsziában szenvedő emberek együttműködési készségére irányult, a tesztek eredményei szerint pedig ők jóval együttműködőbbnek mutatkoztak, mint a betegség nélkül élők.

A döntéshozatalban szerepet játszó agyi régiók náluk más aktiválódási mintákat mutattak fel – állapította meg egy szakértői csoport a Royal Society Open Science című szaklapban. Andrija Javor, a kutatás idején a Linzi Orvosi Egyetem neurológiai klinikáján dolgozó tudós vezetésével a szakértők 15 epilepsziás páciens kooperációs hajlandóságát hasonlították össze 15 kontrollszemélyével.

Ehhez a viselkedéstan egyik sztenderd tesztjét, az úgynevezett fogolydilemmát használták, azt a (gondolat)kísérletet, melynek a lényege, hogy két, súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen. A dilemma legismertebb verziója szerint egy súlyos bűntény miatt két gyanúsítottat tartóztatnak le, és mivel nincs elég bizonyíték, elkülönítik őket, és mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik. Amennyiben az első fogoly vall és társa hallgat, akkor az előbbi büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha az első tagadja meg a vallomást és a második vall, akkor a másodikat fogják elengedni és az első kap 10 évet. Ha egyikük sem vall, akkor egy kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten, ha pedig  mindketten, mindegyikük 6 évet kap.

A nem zéró összegű játékok egyik alapdilemmáját a legkülönbözőbb helyzetekben és emberekkel vizsgálták már, még igazi rabokkal is. Most először a kutatási alanyok epilepsziában szenvedő páciensek voltak, és a talán meglepő eredmény szerint az epilepsziás személyek több kooperatív döntést hoztak, mint a többi átlagos résztvevő. Ennek hátterében a kutatók szerint valószínűleg az áll, hogy ők a negatív tapasztalatokat kisebb mértékben veszik figyelembe, tehát együttműködők maradnak akkor is, ha a fogolydilemmában társuk kijátssza őket.

A döntéshozás során a kutatók figyelték az agyi aktivitást, és észlelték, hogy az epilepsziával érintetteknek mások az aktivizálódási mintáik a frontális lebenynek a társas viselkedésért és döntéshozatalért felelős régiójában – írja az MTI.

Rovatok