Index Vakbarát Hírportál

Rossz ólom, rossz álom

2019. október 18., péntek 16:36

Az ólomterheltség hatására romlik a fiatalok alvásminősége, ami befolyásolja kognitív képességeiket – állapította meg a Michigani Egyetem kutatása. A kutatásban 395 személy vett részt, akiken az ELEMENT (Early Life Exposure in Mexico to Environmental Toxicants) nevű projekt keretében 25 éven át végeztek megfigyeléseket. A tanulmányt a Journal of Clinical Sleep Medicine című szaklapban mutatták be.

A vér ólomszintjét a résztvevők 1-4 éves korától mérték, és kiszámolták a korai gyerekkorra elérhető halmozott értéket. 9 és 18 éves koruk között egy alkalommal hét napon keresztül megfigyelték alvásuk átlagos hosszát, tagoltságát és az alvás közbeni mozgásukat.

"Összefüggéseket találtunk a korai gyerekkor során ólomnak való kitettség és az alvás idejének lerövidülése, illetve a kognitív képességek romlása között felnőttkorban. Azok, akik a vér ólomszintjét tekintve a felső 25 százalékba tartoznak, átlagosan 23 perccel kevesebbet alszanak, mint az alsó 25 százalékba tartozók" – mondta Erica Jansen, a Michigani Egyetem kutatója.

Ráadásul a magasabb halmozott ólomértékek esetében jellemző volt az alvási minta töredezettsége és az alvás közbeni gyakoribb mozgás a 14 évnél fiatalabbak esetében.

Hogy pontosabban megértsék, milyen problémákkal küzdhetnek azok a fiatalok, akik gyerekkorukban magasabb ólomszint hatásainak vannak kitéve, a kutatók további elemzéseket végeznek, amelyek során újabb markerek segítségével analizálják az alvás minőségét és nehézségeit.

(MTI)

Rovatok