Index Vakbarát Hírportál

Jóval korábban serdülnek a lányok, mint régen

2020. február 10., hétfő 19:35 | aznap frissítve

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt egy új dán kutatás szerint. A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta – írja az MTI.

A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, egy sor nemzetközi tanulmány szerint azonban a serdülés átlagéletkora csökkenőben van. A szakértők szerint a lányok serdülésének kezdetét legjobban a mell mirigyszövetének növekedése jelzi, nem az első menstruáció, és nem azért, mert ennek idejét gyakran visszaemlékezés alapján állapítják meg, hanem azért, mert a pubertás más változásaihoz képest később jelentkezik. Az első menstruáció időpontja a 20. század elején tolódott korábbra, több kutatás szerint azóta nem változott sokat.

A JAMA Pediatrics című gyermekgyógyászati lap friss számában közölt tanulmányukban Alexander Busch és kollégái 38 kutatást elemeztek, melyek 2019 közepe előtt születtek, és a mellszövet növekedésének indulásáról tartalmaztak adatokat. Megállapították, hogy 1977 és 2013 között évtizedenként három hónappal tolódott korábbra a lányok pubertásának kezdete. A mellnövekedés kezdete nemcsak évtizedenként, de világrészenként is eltért: Európában – országonként különbözően – 9,8-10,8, Afrikában 10,1-13,2, az Egyesült Államokban 8,8 és 10,3 év közé esett.

Ugyan az egyre koraibb serdülés okait nem elemezték, úgy vélik, a magasabb testtömegindex összefügg a mellszövet növekedésének korábbi kezdetével. Arra is felhívták a figyelmet, hogy sok tanulmány szerint a környezetben előforduló vegyi anyagok is befolyásolhatják a hormonok irányította a folyamatot.

Rovatok