Index Vakbarát Hírportál

Visszaestek a koraszülések a világjárvány alatt

2020. december 14., hétfő 10:52 | aznap frissítve

Nemzetközi kutatás igyekszik kideríteni, mi okozhatta a koraszülések számának drasztikus visszaesését 2020-ban. Az összefogásban Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és dr. Szabó Miklós PhD med. Habil egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetője képviseli.

Koraszülésnek a 40. helyett a 37. terhességi hét előtt bekövetkező szülések számítanak, ám a koronavírus miatti karantén idején különböző országok kórházaiban jelentős visszaesés volt tapasztalható a koraszülések számában. 

Világszerte számos orvoscsoport észlelte a pozitív változásokat, és egymástól teljesen független vizsgálatokba kezdtek, hogy kiderítsék, minek köszönhető a javulás. Számos nemzetközi cikk és publikáció jelent meg az elmúlt hetekben a témában, Magyarországon a National Geographic írt a globálisan észlelhető kedvező változásról.

Az első tudományos publikációt az Ír Neonatológiai Társaság és szülőszervezet jelentette meg, amely ugyan egyelőre nem ellenőrzött publikáció, de pár nappal később a dán kutatócsoport is hasonló eredményekről számolt be. A Covid–19-vírus okozta karantén idején ezen két magas jövedelmű ország orvosai teljesen váratlan helyzetben találták magukat. 

Kevesebb stressz, jobb levegő

Dánia és Írország jelentései szerint a 37. várandóssági hét alatti koraszülések száma 90 százalékkal esett vissza, ezen belül az 1500 gramm alatti babák születési aránya 73 százalékkal mérséklődött. Ez mindenképpen örvendetes hír, ugyanakkor a rejtélyes javulás oka egyelőre ismeretlen. Elképzelhető, hogy a járvánnyal kapcsolatos intézkedések hatására kialakult jobb levegőminőség és/vagy csökkent anyai fertőzések, vagy általában a kevesebb stressz áll a háttérben.

Mostanra globálisan, minden kontinensen felteszik a neonatológusok a kérdést: hová tűntek a koraszülött babák a karantén ideje alatt? Ezen kérdések megválaszolására az ír és a dán neonatológusokkal kiegészülve a kanadai Manitobai Egyetem, valamint az ausztrál Murdoch Children’s Research Institute munkatársai egy globális kutatási projektet készítenek elő. 

Magyarországon jelenleg pilot vizsgálat zajlik, így még nem hivatalosak az eredmények, de azt már látjuk, hogy nálunk nincs jelentős visszaesés a koraszülöttek számában. Felmerül a kérdés, hogy vajon miben különböznek a járványügyi korlátozások, és melyek lehetnek azok, amelyek ilyen jelentős hatást gyakorolnak a koraszülések számának csökkentésére. Ha sikerül azonosítani, hogy a járvány kapcsán hozott intézkedések közül melyiknek köszönhető a koraszülési ráta szignifikáns csökkenése számos országban, ez a jövőben eszközt és lehetőséget ad arra, hogy a populáció szintjén eredményesebben harcoljunk a koraszülések ellen.

– nyilatkozta dr. Szabó Miklós.

A Covid–19-világjárvány alatt még erőteljesebben hirdetjük, hogy az újszülötteknek és koraszülötteknek születésüktől az édesanyjuk mellett kell lenniük. Minden ellátóhely alakítson ki egy olyan osztályos protokollt, ami ezt maximálisan támogatja! A szükséges járványügyi óvintézkedéseket természetesen be kell tartani, ebből kiemelendő a helyes maszkhasználat.

– hangsúlyozta dr. Nádor Csaba neonatológus, a Melletted a Helyem Egyesület elnöke.

Rovatok