Hány cigány élt Magyarországon évszázadokkal ezelőtt? Mi igaz a zarándoktörténetből, és miért gondolták valamikor, hogy egy magyar falu az igazi származási helyük? Hogyan fogták rájuk, hogy kannibálok, lettek-e belőlük „újmagyarok”? Cigányok a térképen – magyarul jelent meg a világ első cigány történelmi atlasza.
Amikor 1417 táján a cigányok váratlanul megjelentek Nyugat-Európában, keresztény zarándokként bukkantak fel, akik elmondásuk szerint azért vezekelnek, mert egy időre áttértek az iszlámra, és ezért bűnbocsánatot kell keresniük. Ez volt az első alkalom, hogy cigány csoportok nagyobb számban, szervezetten mozogtak a kontinens nyugati felén. Bár nem tudjuk, hogy az át- és visszatérés valóban megtörtént-e, Zsigmond királytól menlevelet kaptak, a zarándoklat pedig igazolta vándorlásukat a keresztény világ szemében.
A cigányok eredete már ekkor sokakat izgatott. Ők maguk többnyire azt mondták, „Kis-Egyiptomból” jöttek (innen, az ‘Egyptian'-ből ered a ‘Gypsy' szó is), de egyszer még egy bizonyos „Igric” is előkerült. Mivel ilyen nevű magyar falu létezik, Angus Fraser angol történész arra gondolt, hogy talán onnan, Borsodból jöhettek a Németországban megjelenő cigányok.
A cigányok származásáról persze rengeteg elmélet van, és ez az igrici verzió elég gyenge lábakon áll. A most megjelent A cigányság történetének atlaszában Bereznay András ad is egy logikusnak hangzó magyarázatot erre a szálra: az „Igric” szerinte Görögország nevének torzult változata lehetett, nem pedig egy amúgy ebből a szempontból jelentéktelen magyar község.
Ez kézenfekvő is lenne, hiszen a késő középkoriakkal szemben ma már tudjuk, hogy a cigányok nem Egyiptomból jöttek: Kis-Egyiptom a szokásos azonosítás szerint valójában egy görög tájegység lehetett. Bizonytalanságból azonban így is van elég. A cigányok története legendák, téveszmék, félreértések és kétségek sorozataként is megírható: az írásbeliség korlátozott, az eleve nem túl gazdag források gyakran lényegi kritikát igényelnek, és bár már lassan másfél évszázados az intézményes kutatás, nemcsak egyes történelmi részletek bizonytalanok időnként, de az alapok is kellőképpen véleményesek.
Hogyan lehet akkor atlaszra vinni a cigány történelmet, miközben a kartográfia műfaji sajátosságok miatt legalább annyira adatfetisiszta, mint maga a történettudomány? A Londonban élő Bereznay András megpróbálta: világon is ez az első cigány történelmi atlasz. A térképlapokhoz kapcsolódó egyoldalnyi fejezetekből álló kötet esztétikai értékkel is bír, csak az ára brutális sajnos: amikor éppen kapni, majdnem 9 ezer forint, pedig a megjelenést miniszterként Balog Zoltán is támogatta.
Bereznay térképőrült, de nem térképész (korábban többek között Erdély történelmi atlaszát készítette el), a cigányok ügye mellett elkötelezett, de nem romológus, atlasza azonban úgy is, sőt annál inkább érdekes, hogy nem hallgatja el a cigány történelemmel kapcsolatos rengeteg bizonytalanságot. Ahol az adatok kétségesek, ott a rivális elméleti álláspontokat helyezi térképre, a szövegben pedig mindenhol igyekszik jelezni az esetlegességeket és az „ismert ismeretleneket”.
Azt, hogy a cigányok India tájékáról származnak, az újabb populációgenetikai vizsgálatok is alátámasztják. Ezzel megerősítik a régi, nyelvészeti alapú elméletet (az indiai kapcsolatot először egy magyar utazó, Wály István vetette fel, amikor Hollandiában szingalézeket hallott beszélni, és laikusként feltűnt neki, hogy ez hasonlít az általa itthon hallott cigány nyelvre), de ezenkívül itt is inkább csak rivális elméletek vannak egyelőre, nincs még „bevett nézet”. Hogy pontosan honnan jöttek, egy régióból, vagy inkább egy foglalkozási csoportról van eredetileg szó, egy vagy több hullámban való vándorlásról, esetleg egy különböző csoportokból már Indián kívül kialakuló „új” népcsoportról, amelybe egyébként is folyamatosan bekerültek nem indiai eredetűek, még kérdéses – ezekben ez az atlasz sem akar igazságot tenni.
De bizonytalan némileg a cigányok magyarországi megjelenésének ideje is, ami Dél-Erdély kivételével csak elég későn, a XV. század végétől dokumentálható. Addig, mint Bereznay írja, Magyarország egyfajta űrt jelentett a cigányok európai jelenléte szempontjából, ebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy a cigány csoportok tudatosan igyekeztek a vonzóbb Német-római Birodalom felé, a Kárpát-medence nem volt számukra migrációs cél.
Bevallottan spekuláció, de annak érdekes a cigány rabszolgaságról kifejtett hipotézise. Mint ismert, a román fejedelemségekben egészen az 1850-es évekig rabszolga státuszban élt a cigányság, ami egyedi volt Európában. (Ugyanez a Magyar Királyságban nem volt meg, bár azok a román vajdák – írja Bereznay –, akik hűbéresként kaptak földeket a magyar királytól, Dél-Erdélyben is tarthattak cigány rabszolgákat.) Ennek eredetére Bereznaynak az az elmélete, hogy a cigányokat már eleve a románok hozták be Moldvába és Havaselvébe a XII–XIII. századi fokozatos betelepülésükkor, méghozzá a Balkán délebbi részeiről, rabszolgaként.
A zarándokokkal szembeni kezdeti türelem után az 1500-as évektől egyre rosszabbra fordult szerte Nyugat-Európában a cigányok sora. Spanyolországból gályarabnak, mérgező higanybányákba vagy az észak-afrikai telepekre küldték őket, másokat a gyarmatokra deportáltak vagy kikényszerítették, hogy önként menjenek, a Német-római Birodalomból pedig, azzal vádolva őket, hogy az oszmánoknak kémkednek, kitiltották a cigányokat a birodalom teljes területéről.
A felvilágosodás hullámain először a Habsburgok próbálkoztak az asszimilációval. A mostani antipíszís időkben külön érdekes, hogy Mária Terézia uralkodói jogkörében tiltotta be a cigányok gúnyneveit. Igaz, a „cigány” helyett bevezetni kívánt új szavak (újmagyar, újparaszt, újpolgár, neo-colonus, stb.) nem terjedtek el, bár van Csokonai-vers is, amiben fennmaradt: „Csapj fel a faluba, jobb lesz a magyarnak, / Mert a farkasok most sok új magyart szarnak” (Csokonai megjegyzése: két cigányt ekkoriban megettek a farkasok).
Ez az az idő, amikor újabb cigány bevándorlás volt Magyarországra. Főleg az oláh cigányok nyugatra telepedése váltott ki feszültségeket. A morális pánik klasszikus esete, amikor 1782-ben a hírhedt Hont megyei perben kannibalizmus vádjával körülbelül ötven cigányt végeztek ki törvénytelen kínzással kicsikart vallomások alapján – hogy nem még ennél is többet, csak II. József közbeavatkozásának köszönhető.
A XIX. század második felében Románia után Magyarországon volt a legnagyobb cigány népesség. Az 1893-as országos felmérés szerint 280 ezer cigány élt az akkori magyar határok között. Borsod, Heves, Nógrád, Abaúj-Torna 2-6 százaléka már akkor is cigány volt például, de a legtöbb cigány egyértelműen Erdélyben élt.
Bereznay könyve az indiai eredettől egészen a legutóbbi évekig próbálja térképre tenni a cigányok szempontjából meghatározó adatokat. Méghozzá a szokásos nemzeti keretekből kilépve, európai szinten, de részletgazdagon, amitől a helyzetkép általánosabb és érvényesebb lesz - ahogy a cigányság sem szorítható be teljesen a modern államokba, a sorsuk sem érthető meg teljesen a különálló nemzeti perspektívákból. Ez talán legjobban az atlasz utolsó lapjain látható, amin „viszontagságok” címszó alatt a 2000-es évek cigányellenes atrocitásait és etnikai konfliktusait látjuk Gyöngyöspatától a cigánygyilkosságok falvaiig és Érpatakig, miközben a határ oldalán megjelennek a szlovákiai éhséglázadás helyszínei, az Ústi nad Labem-i gettóépítés és a bulgáriai cigányellenes tömegtüntetések.
Bereznay András igazán nem vádolható liberális elfogultsággal, az olvasónak attól biztosan nem kell tartania, hogy ideológiai tápot kap tények helyett. Annak persze, aki még mindig sms-ben várja Szlovákia történelmét, valószínűleg a cigány történelem fogalma sem könnyen értelmezhető, de azért csak próbálja meg nyugodtan ő is. „Történelem nélküli népek” nincsenek és nem is voltak, a cigány história néhány éve már a magyar tananyagnak is része, és ennek a hiánypótló atlasznak nagyon is lenne helye az iskolai könyvtárakban.
(Borítókép: Vándorcigányok Cegléd környékén az 1900-as évek elején - fotó: Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór Cége / FORTEPAN)