Tűzgolyó az égből

1988. december 21-én a Pan American World Airways (Pan Am) 103-as járata a szokásos London és New York közötti útjára indult. A Clipper Maid of the Seas nevű Boeing 747-121-es a skóciai Lockerbie felett érte el a kilencezer métert. James MacQuarrie kapitány még köszöntette a skót légi irányítást, és Raymond Wagner másodpilóta óceánrepülési engedélyt kért.

Hamarosan érkezett a hír más repülőgépek pilótáitól, hogy lángoló roncsokat látnak Lockerbie körül. 21 különböző országból 270-en vesztették életüket – ebből 11-en a skót város lakói voltak, akiket a becsapódó roncsok öltek meg.

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a hirtelen, bármiféle előjel és vészjelzés nélküli katasztrófa hátterében ne balesetet, hanem szándékos robbantást sejtsenek. Ugyanis az 1980-as évek közepén átlagosan 2500-3000 terrorakciót hajtottak végre évente szerte a világban, és a nyugati személyszállító gépek a legkedveltebb célpontok között voltak. Ezért egyáltalán nem meglepő módon már a következő nap számos terrorszervezet vállalta magára a robbantást az Iszlám Dzsihádtól kezdve egészen az észak-ír Ulsteri Védelmi Ligáig.

A kiterjedt, egészen 1991 novemberéig tartó nyomozás során 14 ezer személyt kérdeztek ki. Kiderült, hogy a gép lezuhanását egy Máltán feladott poggyász okozta, amelybe egy 350–450 gramm tömegű plasztikbombát (Semtex robbanóanyaggal) helyeztek el. Az időzítő szerkezet egy Toshiba Bombeat SF-16 rádiómagnó volt, amelyet úgy készítettek el, hogy képes legyen nagy magasságban uralkodó légköri viszonyok között is működni.

A szakértők kezdetben Iránt sejtették a merénylet mögött, mivel szerintük Teherán így akarta megbosszulni azt, amikor pár hónappal korábban az amerikai USS Vincennes lelőtte az Iran Air 655-ös járatát a Perzsa-öböl felett. ^[1]

Végül egy fennmaradt naplóbejegyzésből kiindulva a nyomok Abdelbaset Ali Mohmed al-Megrahi és Khalifa Fimah líbiai állampolgárokhoz vezetettek. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az ENSZ éveken át követelte Moammer Kadhafitól, hogy adja ki a bűnösöket, de ezt a líbiai diktátor sokáig megtagadta – emiatt alapos gyanú merült fel Tripoli érintettségét illetően. [2]

Az indíték mindenesetre megvolt: 1986-ban az Egyesült Államok légi büntetőhadjáratot indított az észak-afrikai ország ellen. Az amerikai légitámadás kiváltó oka az volt, hogy Washington a líbiai titkosszolgálatot okolta az 1986. április 5-én, a Nyugat-Berlinben lévő La Belle diszkó ellen végrehajtott pokolgépes merényletért, amelyben két amerikai katona meghalt és több százan megsebesültek. A bombázásokban 45 líbiai katona és 15 polgári civil lelte halálát, köztük állítólag Kadhafi örökbefogadott lánya is. A líbiai elnök ezután vérbosszút esküdött és nyugati civilek elleni terrorakciót helyezett kilátásba.

A váci Roller-család (a 29 éves János, a 27 éves Zsuzsa és 5 éves lányuk, Edina), valamint a 79 éves Drucker Róbertné Gábor Ibolya. Rollerék éppen a Los Angelesben élő nagybátyjukhoz tartottak, a budapesti Wesselényi utcában élő Druckerné pedig az Egyesült Államokban élő fiához készült látogatóba. A közeli hozzátartozók azt nyilatkozták, hogy a Roller-család jegye eleve nem a szerencsétlenül járt gépre szólt, hanem a Frankfurt-Los Angeles járatra. Csakhogy mivel nem érték el a csatlakozást, ezért a Pan Am a 103-as járaton foglalt nekik jegyet. A 270 áldozat közül 17-et a mai napig nem tudtak azonosítani, köztük a Roller család tagjait sem.

Prágából szeretettel

A Pan Am 103-as lezuhanásához még mindig rengeteg elmélet és rejtély fűződik. Olyan kérdésekre nincs még megnyugtató válasz, mint a merénylet előtti hetekben kelt figyelmeztetések (december 5-én egy ismeretlen személy egy Pan Am járat elleni merényletre hívta fel a Helsinkiben lévő amerikai nagykövetség figyelmét), a reptéri ellenőrzések hiányosságai vagy akár az elkövető személye, hiszen már olyan ügynökségeket is megvádoltak a merénylettel, mint a CIA vagy a dél-afrikai titkosszolgálat.

E vitatott területek közé tartozik a robbanóanyag származása: habár a szakértők között konszenzus van a Semtexet illetően, mai napig nincs egyértelmű válasz arra, hogy miképp juthatott az elkövető olyan robbanóanyaghoz, amelyet akkoriban a keleti blokkban használtak? Ugyanis a nyolcvanas években a Semtex neve csak keveseknek csengett ismerősen. Sőt, még a frankfurti repülőgépen dolgozó biztonsági őr, aki röntgengépekkel vizsgálta át a csomagokat, is csak majdnem egy évvel a merénylet után tudta meg, hogy pontosan mi is az.

Ellenben a keleti blokkban már más volt a helyzet, hiszen az ötvenes évek végén a közép-csehországi Pardubicében állították elő a robbanóanyag prototípusát. Stanislav Brebera vegyész vezetésével a VCHZ Synthesia (később Explosia a.s.) megbízásából a nyugati hadseregek által használt C-4-hez hasonló plasztik robbanóanyag kifejlesztésén dolgoztak. A többszöri sikertelen és komoly sérülésekkel járó kísérleteket követően végül előállítottak egy könnyű, rendkívül nyújtható, extrém hőmérsékleten (-40-től +60 Celsius-fokig) működő, a legtöbb vizsgálóberendezés számára láthatatlan robbanószert. [3] Ez a narancssárgás anyag végül Semtín (Pardubice egyik elővárosa) és az Explosia üzem összevonásából kapta a nevét. A gyártása 1964-től vette kezdetét, és az évek során több fajtát fejlesztettek ki, külön a hadsereg, külön a nehézipar számára. A Pan Am 103-as járat lezuhanását Semtex-H okozta, amely 40,9 százalékban nitropentát (PETN), 41,2 százalékban hexogént (RDX), 17,9 százalékban pedig egyéb anyagot (sztirol-butadiént, gumit, színezéket, antioxidánsokat) tartalmazott.

Ezt típust elsősorban a Csehszlovák Néphadsereg (ČSLA) és a Varsói Szerződés tagjai számára állították elő, de Prága – és közvetve a Kreml – jóvoltából más régiók is részesültek belőle. Legelőször Észak-Vietnamba szállítottak, és bevetették a vietnami háborúban is, bár a pontos mennyiséget nem tudni (a legtöbb forrás 16 tonnát említ, ellenben vannak több mint ezer tonna nagyságú becslések is). Habár a Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) által 1981-ben hozott határozat értelmében tilos volt plasztikbombát „rizikós személyeknek, szervezeteknek, országoknak” eladni, mégis az évtized során olyan terrorista csoportoknál bukkant fel, mint például az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA). Amikor a francia parti őrség 1987 őszén elfogta az Eksund nevű, Líbiából Írországba tartó teherszállító hajót, akkor – több tonnányi kézifegyveren, légvédelmi és tankelhárító rakétákon, tüzérségi eszközökön kívül – négyszáz kilogrammnyi Semtexet is találtak. [4] A nyugati szolgálatok és média számára nem volt kétséges, hogy ezeknek a hadianyagoknak a származási helye eredetileg nem Líbia, hanem a keleti blokk.

Annak ellenére, hogy ideológiai ellenétek és különböző botrányok következtében a csehszlovák-líbiai kapcsolatok – a többi baráti államhoz hasonlóan – nagyon döcögősen indultak, a nyolcvanas évek elejére Moszkva után Prága szállította a legtöbb fegyvert Tripolinak. Kadhafi csak az 1982-es, második csehszlovákiai útja során 80 darab DANA önjáró löveget, 400 darab T-72-est, 600 BVP-1 (a szovjet BMP-1-es csehszlovák verziója) több mint 1000 T-55-öst és több százezernyi kézifegyvert, rakétát, kézigránátot rendelt a csehszlovák hadiipartól, amelyek nagy részét már a következő években teljesítették. [5] A csehszlovák vezetésben a legjobb vásárlónak nevezték Kadhafit (legalábbis a nyolcvanas évek végéig), hiszen mindig pontosan és időben fizetett, mégpedig nyugat-német márkában és dollárban, ami igencsak jól jött a folyton valutahiányban szenvedő csehszlovák pénzügyi rendszernek. E katonai szállítmányok közé tartozott az a 960 tonnányi Semtex-H is, amelyet a CSKP tiltása ellenére szállítottak le Tripolinak a nyolcvanas években. ^[6]

(A cseh televízió korabeli felvételei Kadhafi 1982-es csehszlovákiai útjáról.)

A figyelem középpontjában

Ezért korántsem véletlen, hogy a CSKP és az StB (Állambiztonsági Szolgálat) igencsak nyugtalanul szemlélte a Lockerbie-üggyel kapcsolatos nyomozást, mivel a nyugati sajtóban már a merényletet követő napokban pedzegetni kezdték a csehszlovák szálat. Prága eleinte még hajlandónak mutatkozott a kooperációra: a december 30-i nyilatkozatukban csehszlovák szakértőket ajánlottak fel a nemzetközi nyomozócsoportnak.

Ugyanis szerintük túl kevés volt a bizonyíték Prága érintettségét illetően, valamint szerintük az sem biztos, hogy Semtexel robbantották fel a Pan Am 103-as járatát, hiszen a PETN-RDX más robbanóanyagokban egyaránt előfordul. [7]

Viszont ahogy gyűlt a bizonyíték a Lockerbie-ügyben, úgy lett a CSKP egyre távolságtartóbb. Idézve a csehszlovák külügyminisztérium többször kiadott nyilatkozatát „csehszlovákellenes kampánynak és provokációnak” minősítettek bármiféle utalást az országra, mivel Prága szerintük „soha nem adott el (!) fegyvereket, robbanóanyagokat terroristaszervezeteknek”. [8]

Ezzel párhuzamosan a pártsajtóban (Rudé právo) is elképesztő méretű kampány zajlott, amelyben összeesküvéssel és Csehszlovákia szándékos befeketítésével vádolták Nagy-Britanniát és a nyugati világot. 1989 márciusában a csehszlovák vezetés megtagadta, hogy mintavételi célból Semtexet adjanak a nemzetközi nyomozócsoportnak. Ezután London kerülőúton próbált plasztikbombához jutni, amikor egy bizonyos J. A. Ralph (ál)nevű üzletember száz kilogrammot rendelt a gyáraktól, de az StB megakadályozta az üzletet. ^[9] Ugyanígy a titkosszolgálat is elfogott egy telefonhívást, amikor a prágai székhelyű, kvázi a KGB-StB fedőszerveként működő Nemzetközi Újságíró Szervezet egyik újságírónője a „Semtex nevű ipari robbanóanyagról és annak exportjáról”érdeklődött. Még érdekesebb, hogy az újságírónő a kérdéseivel nem az Explosiához, hanem a hírhedt Omnipol nevű fegyvergyártó és exportáló cég alkalmazottjaihoz fordult. [10]

A nemzetközi nyomozás során cseh tanúkat hallgattak ki, akik váltig állították, hogy a líbiai Megrahit Prágában látták a Pan Am 103-as lezuhanásának idején. A nemzetközi nyomás egyre nőtt a csehszlovák vezetésen, és a britek már azt tervezgették, hogy más fórumra terelik az ügyet, ha nem kapnak semmiféle segítséget Csehszlovákiától. Sőt, nem zárták ki valamiféle gazdasági szankciók bevezetését sem.

1989-ben a Béketábor többi tagjához hasonlóan Csehszlovákiában is kezdetét vette a kommunista rendszer bukása, az úgynevezett bársonyos forradalom. A rendőri brutalitás és letartóztatások nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki, majd pedig az ellenzék és a kormány közötti tárgyalások, végül pedig a CSKP távozása került a figyelem központjába.

Egy ilyen nemzetközi környezetben valószínűleg elfelejtődött volna bármiféle csehszlovák érintettség a Lockerbie-ügyben, ha ezt a témát nem személyes Václav Havel köztársasági elnök hozza fel. Az 1990-es londoni útja során tartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy Prága „ideológiai okokból, a párt legfelsőbb vezetésének utasítására” majdnem ezer tonnányi Semtexet szállított le Tripolinak. Mint ahogyan fogalmazott:

Kétszáz gramm elegendő egy repülőgép felrobbantásához, vagyis a nemzetközi terroristahálózatnak most 150 évre elegendő Semtexe van. ^[11]

Hável ígéretet tett arra, hogy ezentúl Csehszlovákia mindenben együttműködik a nemzetközi közösséggel. Garanciát vállalt arra nézve, hogy Prága többé „nem fog más megbízhatatlan országoknak szállítani”. A bejelentés alaposan meglepte a nemzetközi szakértőket és ügynökségeket, hiszen addig körülbelül csak száz tonnányira becsülték a csehszlovákok által a keleti blokkon kívülre szállított plasztikbomba mennyiségét. Havel felajánlásának értelmében már abban az évben 750 kilogrammnyi Semtexet adtak át az amerikai nagykövetségnek, de a mai napig nem tudni, hogy ezt a mennyiséget pontosan mire használták fel (valószínűleg mintavételi célból kérték). [12]

1991-ben Csehszlovákia azt javasolta Nagy-Britanniák, hogy kezdeményezzenek egy közös ENSZ Biztonsági Tanácsi határozatot a meg nem jelölt plasztik robbanószerek forgalmazásának korlátozásáról és ellenőrzéséről. ^[13] A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és az ENSZ kezdeményezésére 1991. márciusán 1-jén aláírták a montreali egyezményt, amely értelmében jelölni kezdték a plasztik alapú robbanószereket. Prága a robbanóanyagot SEMTEX* név alatt exportálta külföldre, de immáron minimális mennyiségben és többször hatósági átvizsgálás után. Sőt, még felderítést és kimutatást elősegítő anyagokat is kevertek bele, hogy ezentúl ne legyen láthatatlan az ellenőrző berendezések számára.

Máig tisztázatlan a csehszlovák felelősség

Havel bejelentései és a rendelkezésünkre álló dokumentumok ellenére a mai napig komoly vita tárgyát képezi Csehországban, hogy Prágának valójában mennyire volt köze a Pan Am 103-as lezuhanásához. Az igazság kiderítését nehezíti, hogy az StB a rendszerváltás alatt az elsők között semmisítette meg a katasztrófáról szóló anyagok nagy részét.

Egyes vélekedések szerint a csehszlovák állambiztonsági szervezet akkora szerepet játszott a Pan Am 103-as felrobbantásában, mint amekkorát a kelet-német Stasi a nyugat-berlini La Belle elleni diszkóban végrehajtott merényletben. Ugyanúgy felmerült az is, hogy Megrahi Csehszlovákiában kapott kiképzést, itt készítették fel őt merénylet elkövetésre, hiszen ekkoriban már komoly hagyománya volt a palesztin terroristák vagy latin-amerikai gerillák felkészítésének. Csak 1982 augusztusában 590 líbiai állampolgár részesült fegyveres kiképzésben szerte az országban. [14]

Ezzel szemben mások – főleg az egykor Líbiában dolgozó csehszlovák szakértők – elég komoly kritikákat fogalmaznak meg Havel bejelentése kapcsán, amit túlzottnak és politikai szándékúnak (a kommunisták lejáratása, a nyugatiak jóindulatának kivívása) tartanak. [15] Leginkább azért, mert szerintük Prága nem katonai típusú, hanem ipari Semtexet adott el Tripolinak. Lubomír Štrougal, aki 1970 és 1988 között Csehszlovákia miniszterelnöke volt, és rendkívül sokat tett a Prága és a harmadik világ közötti kapcsolatokért, egy interjúban, bár nem zárta ki a Semtex-H csehszlovák eredetét, azt mondta, szerinte azt az „őrült bolgárok” adtak tovább Líbiának. [16] A szkeptikusok azt is felhozták, hogy később sem a vádiratban, sem az ítéletben nem merült fel Csehszlovákia neve vagy felelőssége.

Legyen bármi az igazság, végül az ostor Líbián csattant. A nemzetközi szankciók megtették a hatásukat, mivel a kilencvenes években Tripoli elszigetelődött, és gazdasága egyre rosszabbul teljesített. 1999-ben Kadhafi beleegyezett a két líbiai gyanúsított kiadatásába. Hollandiában egy skót bíróság, brit jog alapján Megrahit 2001 elején életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, míg Fimahot felmentették. Megrahit rákbetegsége miatt 2009-ben hazaengedték családjához, és Tripoliban halt meg 2012-ben. Kadhafi 2,7 milliárdos kártérítést fizetett, valamint kérte az ENSZ-szankciók végleges eltörlését. Mivel 2001 után Tripoli csatlakozott George W. Bush terrorellenes harcához és Kadhafi lemondott a tömegpusztító fegyverek előállításáról, ezért Washington törölte a szankciókat, illetve Líbiát levették a Gonosz Tengelyéről.

Krajcsír Lukács

Borítókép: A repülőgép roncsai Fotó: Wikipedia