Index Vakbarát Hírportál

Ősembergyerek tenyérlenyomatát is megtalálták az Altamira-barlangban

2019. január 28., hétfő 09:10

Az UNESCO világörökség részének számító észak-spanyolországi Altamira-barlangban három új, legalább 20 ezer évesre becsült kéznyomatot azonosítottak kutatók. A felfedezésről egy szombati konferencián számoltak be az Altamira Múzeum kutatói.

Az Európai Unió által támogatott "Handpas. A múlt kezei" elnevezésű projekt keretében tanulmányozták behatóan a barlangrajzokat, és az újonnan azonosított "kézjegyekkel" összesen kilencre nőtt az Altamira ismert paleolitikumi tenyérlenyomatainak száma.

Ősgyerek tenyere

Szinte teljesen biztos, hogy a kézlenyomatok és a hozzájuk tartozó rajzok több mint 20 ezer évesek, korábbiak mint a barlang világhírű bölényábrázolásai. Azonban nehezíti a vizsgálatukat, hogy nincsenek jó állapotban, nehezen lehet őket észrevenni is, közölte Carmen de las Heras, az Altamira Múzeum igazgató-helyettese.

A kilenc kéznyomból egy úgynevezett negatív technikával készült, vagyis a barlang plafonjára támaszkodó tenyeret festették körbe, a többit pedig épp fordítva csinálhatták, a befestett kezet nyomták a sziklafalra. Az egyik lenyomat gyereké lehet - erre utal annak mérete, valamint a rajz helyének magassága -, ami kivételesnek számít, mivel ebből az időszakból kevés hasonló lelet maradt fenn.

Altamira: csak védőöltözetben

A Santander városától mintegy 30 kilométerre nyugatra található, 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A freskók az úgynevezett magdaléni kultúra idején, i. e. 13 500 körül készülhettek. A barlang sziklafalát, mennyezetét bölény-, vaddisznó-, vadló- és szarvasábrázolások díszítik.

A barlang 1985 óta számít a világörökség részének, ám látogatóinak számát erősen korlátozták, évente kevesebb mint 250 embert engednek be, akiket kisorsolnak a jelentkezők közül. A turisták csak védőöltözetben léphetnek be az Altamira-barlangba, és 37 percet tölthetnek el odabent egy kísérővel. A korlátozásra a festmények megőrzése érdekében volt szükség. A nagy érdeklődés miatt viszont 2001-ben megnyitották az Altamira-barlang hasonmását az eredeti közelében, amely az elmúlt évben több mint 280 ezer látogatót fogadott. (MTI)

Rovatok