Százhúsz évvel ezelőtt, 1899. március 20-án végezték ki villamosszékben az első nőt New Yorkban. Az amerikai Martha M. Place gyűlölte és megvetette nevelt lányát, ezért 1898 februárjában, míg férje munkában volt, brooklyni otthonukban savat öntött a szemébe, majd megfojtotta. Mikor férje hazaért, őt egy fejszével támadta meg, de a férfi túlélte a támadást – írja a korabeli San Francisco Call nevű lap. A bíróság halálbüntetést mért Marthára. A villamosszékes módszert alig nyolc évvel korábban kezdték el alkalmazni.

A nő a Sing Sing nevű börtönbe került, ahol a következő év március 20-án, hétfő délelőtt tizenegykor fekete ruhájában odavezették a székhez. Tizenkét tanú nézte végig, ahogy felemelték a nő szoknyáját, és egészen a cipőig letűrték a zokniját, hogy a jobb bokájára rögzítsék az elektródát. A szoknya visszakerült a helyére, a hosszú ősz haját elfésülték az útból, hogy az elektródának a homloknál is helyet csináljanak. A nőt két áramütéssel végezték ki.

Ha halálbüntetésről beszélünk, leggyakrabban automatikusan férfi bűnözőkre, sorozatgyilkosokra, predátorokra gondolunk. Mégis az évszázadok alatt – bár elenyésző számmal – nőket is bőven küldtek a halálsorra.

Érdekesség, hogy már a korai kivégzésekről is részletes adatok maradtak fent. Az első részleteiben feljegyzett kivégzés egy gyerekgyilkosság miatt történt: 1632 nyarán egy June Champion nevű fehér, háztartásbeli nőt akasztottak fel. 

Miért kaptak halálos ítéletet?

David V. Baker egy egészen vaskos könyvet szentelt az Egyesült Államok női kivégzéseinek, Women and Capital Punishment in the United States címmel. Eszerint ahhoz, hogy megértsük, miért végezték ki a nőket a történelem során, fontos megértenünk az adott korok társadalmi és politikai hátterét. Baker azt írja, 

Baker a női kivégzéseket az 1632-es koloniális Amerikától egészen 2015-ig vizsgálta, ezt három időszakra osztotta:

• 1630–1750-es évek: Hetven százalékban fehér nőket végeztek ki, főleg gyerek- és férjgyilkosságért (gyakran akaratuk ellenére kellett házasodniuk a kolóniákon, majd gyereket nemzeni) és boszorkányságért (ide tartozik például az 1692-es salemi boszorkányper, ami mögött az anyarozs által kiváltott hallucinációk álltak). A fekete rabszolga nők betelepítése megugrott: a dolgoztatásuk mellett gyakori volt ellenük a szexuális erőszak és a különböző támadások. Ha halálraítélték őket, az azért volt, mert felkeltek a rabszolgatartóik ellen, esetleg meg is ölték őket, meggyilkolták az erőszakból fogant gyerekeiket. Ebben az időszakban négy indián nőt is kivégeztek.
• 1760–1890-es évek: Hatszorosára ugrott a rabszolga fekete nők kivégzése a polgárháború előtti és utáni időkben: több fekete nőt végeztek ki, mint fehéret. Főleg rabszolgatartóik vagy úrnőik meggyilkolásáért, gyújtogatásért vagy mérgezésért kapták a halálos ítéletet. A fehér nők (gyakran ír bevándorlók) elnyomásban, kirekesztve, néha férjük által elszenvedett fizikai erőszakban éltek, ami miatt gyakran megrendült a mentális stabilitásuk: ők főképp gyerek- és férjgyilkosság miatt haltak meg. Ebben az időszakban hat indián nőt végeztek ki.
• 1900–2010-es évek: Körülbelül 23 millióan vándoroltak ki az Egyesült Államokba ezekben az évtizedekben, és újfent inkább fehér nőket ítéltek halálra. A nagy világválság után a fehér nők 23 százaléka, a fekete nők 43 százaléka vált munkanélkülivé. 1900 óta összesen 54 nőt végeztek ki, ebből 36 fehéret. 1960-tól pedig négy évtizeden keresztül egy fekete nőt sem. Az okok főleg ilyen-olyan gyilkosságok voltak. Egy nőt – a Rosenberg házaspár női tagját – azért ítéltek halálra, mert a vád szerint kémkedett a szovjeteknek. És bár ezek a női kivégzettek már nem rabszolgák, valamilyen szinten ugyanúgy kirekesztettek a társadalomból (szegénység vagy szexuális orientáció miatt), erősen drog- vagy alkoholfüggők, pszichológiai vagy pszichiátriai esetek, akiknek jelentős része valamilyen erőszakot szenvedett el fiatalkorában. Ebben az időszakban egy indián nőt végeztek ki.

Hogy végezték ki őket?

A kivégzett nők 75 százalékáról nem tudni, hány éves korukban haltak meg, erről nincs feljegyzés. A meglévő adatokból viszont annyi kiderül, hogy 

• míg a fehér nőknél az átlagéletkor 38 év körül van;
• a fekete nőknél ez 24 év körüli;
• az indián nőket átlagosan 20 éves korukban végzik ki;
• egy latin-amerikai női kivégzett életkorát lehet tudni, ő 28 éves volt.

A kivégzéses módszerek egészen változatosak: akasztás kötéllel vagy lánccal, sortűz, villamosszék, gázkamra, méreginjekció, élve elégetés vagy ketrecbe zárás, amivel a nép szeme láttára, hosszú szenvedés után haltak meg.

Az Egyesült Államok női halálraítéltjeinek legnépszerűbb büntetése ezek közül az akasztás volt:

a fehér nők 83, a fekete nők 86 százalékát. A többieknél viszont már újra megoszlott a módszer: ha nem akasztották a fehér nőket, akkor gázkamrába vagy villamosszékbe küldték őket, a fekete nőket viszont elégették, lánccal akasztották fel vagy ketrecbe zárták.

Az is érdekes, hogy milyen pozícióban éltek vagy dolgoztak ezek a kivégzett nők. Az elérhető adatok alapján

• a fehér nők 57 százaléka volt fő állású háziasszony, tehát nem dolgozott;
• 13 százalékuk valamilyen háztartásbeli alkalmazott volt;
• a fekete nők 92 százaléka volt rabszolga;
• és 4 százalékuk volt háztartásbeli alkalmazott vagy szolgáló.

(Borítókép: Egy nő kivégzése elektromos székkel. A Le Petit Parisien nevű újság címlapkép részelete, 1899. április 2. Fotó: Leemage / UIG via Getty Images / Getty Images Hungary)