Index Vakbarát Hírportál

Gyönyörű térkép készült a trianoni menekültekről

2019. június 4., kedd 18:13

Az Indexen is olvashatták, hogy készült egy szuper adatbázis a trianoni menekültekről: az MTA Trianon 100 kutatócsoportja Dékány Istvánnal, a Trianoni árvák című könyv szerzőjével az 1918 utáni évtizedben Magyarországra érkezett menekültek adatait dolgozta fel kereshetően. Az adatbázisban szereplő több, mint 15 ezer családfő a sok százezer trianoni menekültnek csak töredéke, de ez így is komoly előrelépés, aminek remélhetőleg lesz majd folytatása is.

Ehhez készített egy gyönyörű és igazán informatív interaktív térképet Bátorfy Attila, az Átlátszó munkatársa. Az adatvizualizációval foglalkozó Átló oldalán megjelent térkép azt mutatja, hogy a történeti Magyarország területéről kik honnan és hova menekültek el Trianon után. Az elforgatható, 3D-s, zoomolható térképen a forgatáshoz használja az egeret vagy a touchpadet.

Mint írtuk, a térkép alapjául szolgáló adatbázist a MÁV iratanyagában őrzött listák, levéltári iratok, a helyi sajtó és a menekültek érkezését 1920–1921-ben dokumentáló Erdélyi Hírek című lap alapján állították össze. Feltűnő az olyan települések súlya, amelyek fontos vasúti vagy közlekedési csomópontok voltak (például az erdélyi Piski vagy a felvidéki Zsolna). A hivatalos statisztika kb. 350 ezer főt tart nyilván menekültként. Közel 60 százalékuk Erdélyből és Kelet-Magyarországról települt át a trianoni országba.

Rovatok