Az 1776-ban függetlenségét kikiáltó 13 gyarmat nem volt sokkal több, mint egy keskeny lakott sáv az Appalache-hegység és az Atlanti-óceán partja között. A végtelen préri, a Nagy-tavak még mind brit kézen voltak, délen a Karib-tenger partjain Floridában, illetve a nyugati parton spanyol uralom volt, míg New Orleansból északnak egy egyre szélesedő terület a francia királyé volt. Azonban a britektől elnyert függetlenség nyomán megindult a roham nyugatra, és óriási tempóban megkezdődött a szűzföldek feltörése.

Alig két évtizeddel később a telepesek terjeszkedése nyomán fellángolt az új nemzet első jelentősebb indiánháborúja. Tecumseh törzsfőnök megpróbálta egyesíteni a középnyugati törzseket, azonban a brit–amerikai 1812-es háború döntetlennel ért véget, és miután a híres vezető egy kisebb összecsapásban életét vesztette, a préritörzsek nagy része nyugatra menekült.

Nagyjából a fentiekkel egy időben zajlódott le, hogy Napóleon a brit haditengerészet által blokád alá vett Európában úgy ítélte meg, fenntarthatatlan az amerikai kontinens francia gyarmatainak helyezte, így 15 millió dollárért eladta a jelenlegi USA területének kb. harmadát jelentő középső részt az amerikai kormánynak. Ez volt a Lousiana-üzlet. Hogy a terület felett a francia uralom csak névleges volt, és az eladott prérin indiánok éltek, ez egyik felet sem zavarta, innentől kezdve viszont volt jogalapja az amerikai államnak a további terjeszkedésre.

A napóleoni háborúk végével az anyagilag megrendült Spanyol Királyság a határvitákat megoldandó lemondott Floridáról az 1819-es, úgynevezett Adams–Onís-megállapodásban, amely egyben kijelölte a két állam végleges határát is. A megállapodás pontosan fél évig (183 napig) volt érvényben, ugyanis a függetlenné váló újvilági spanyol gyarmatok miatt a határ mexikói–amerikaivá vált. Eddigre már a Kanadától délre eső terület nagy része amerikai fennhatóság alá került. 

A névleg Mexikóhoz tartozó Texasba (eredeti spanyol nevén Tejas) beszivárgó nem spanyol ajkú telepesek és a ritkán lakott terület lakosai között folyamatosan nőtt a feszültség, azonban a belső gondok által sújtott Mexikó nem tudta kikényszeríteni a törvényei betartását. Texas hivatalosan is függetlenné nyilvánította magát, majd 1845-ben kérésére felvételt nyert az USA-ba. Részben ennek a nem túl barátságos gesztusnak köszönhetően 1848-ban kirobbant az amerikai–mexikói háború, amelynek eredményeképpen Kaliforniától Coloradóig és Új-Mexikóig újabb hatalmas területek kerültek amerikai kézre.

A mai kontinentális USA területének utolsóként csatlakozó eleme Alaszka volt, amely korábban, bármily hihetetlen is, orosz kézen volt. Persze a ritkán és a jellemzően nomád inuitok által lakott terület feletti fennhatóság inkább jelképes, mintsem tényleges volt, de a polgárháború után megerősödő Egyesült Államok számára pont eggyel több szomszédos nagyhatalom volt a kelleténél. Ez a szándék egybeesett az orosz cáréval, ugyanis a krími háborúban saját területen elszenvedett vereség hatására a távol fekvő terület védhetetlennek bizonyult fő ellenfelükkel, Nagy-Britanniával szemben. A William Seward külügyminiszter által lebonyolított adásvételi szerződést a közvélemény egy darabig csak Seward ostobaságának nevezte, egészen addig, amíg nem sokkal később aranyat találtak a területen, és kezdetét nem vette az alaszkai aranyláz.