Index Vakbarát Hírportál

Lerobbant villanyautó, és egy megvolt Ferrari

2022. március 21., hétfő 06:49

Idén lesz 75 éves a Ferrari, ennek apropóján a tavaszi hétvégéken következetesen lehozunk egy-egy vonatkozó anyagot. Ezúttal Csepreghy kollégán a sor, ő számolt be az első ferraris élményéről.

BMW-s hírből kettő is jutott vasárnapra, az első a kevésbé érdekes: az év végén bemutatkozó elektromos kompakt crossoverükről, az iX1-esről mutattak most először egy kedvcsináló képet

A második hír már sokkal izgalmasabb, hisz egy rég nem érintett szegmensbe érkező modelljükről esett szó. Illetve kép. Az M3 Touring igazi sportkombi, a szabadalmi kérelem miatt most már teljes valójában láthatjuk.

A kézi váltó kiveszőben van, de úgy tűnik, egy utolsó hajrában még megmutatja magát. Most legalábbis a rajongók egyik kedvencéről, az Acura Integráról derült ki, hogy az előrendelések 70 százaléka manuális verzióra érkezett.

Élénk figyelem kísérte a múlt hónapban kigyulladt teherszállító hajó sorsát. A tüzet sikerült eloltani, de a hajó a vontatás közben így is elsüllyedt. A fedélzetén lévő több ezer autó komoly kockázat a helyi élővilág számára, és nem is tűnik úgy, hogy egyhamar megoldódna a helyzet.

Karotta alatt anno megállt a Volvo elektromos almárkájának sportos négyajtósa, a Polestar 2. Az esetet anno már megénekelte, de most itt a bővített tesztvideó is.

Ja, és Papp Tibi vett egy LIANÁT.

Borítókép: Csepreghy Dániel

Rovatok