Index Vakbarát Hírportál

Mi kerül egy jogosítványon 400 ezer forintba?

2022. június 2., csütörtök 07:12

Jelentősen megdrágult a jogosítványszerzés költsége, a Totalcar Híradóban utánajárunk az okoknak. Világpremierekről is beszámolunk, hiszen a Mercedes és a BMW is mutatott valami izgalmasat, a kínai akkuóriás pedig Magyarországon építene gyárat.

Elképesztő költségekkel kell számolnia annak, aki most szeretne jogosítványt szerezni. Egy-egy gyakorlati óráért simán elkérnek 6-7 ezer forintot, de a vizsgák se olcsók. Cikkünkben az okoknak próbáltunk utánajárni:

Ötévnyi fejlesztés után végre bemutatta a One-t a Mercedes-AMG. Nem is csoda, hogy ennyi ideig reszelgették, hiszen elég összetett hajtásrendszert kapott. A V6-os turbómotort négy elektromos gép egészíti ki:

Nemcsak a Mercedes, hanem egy másik nagy német gyártó is tartott világpremiert. A BMW ezúttal legkisebb hobbiterepjáróját, az X1-et, valamint annak elektromos variánsát, az iX1-et leplezte le:

Ha pedig már BMW és villanyautó: a bajorok Magyarországon építenek gyárat, ezt jó ideje tudjuk. Most azonban az is kiderült, ki lehet a szomszédjuk. Hazánkba települne ugyanis a CATL kínai autóakku-óriás:

A közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy a hazai autópark átlagéletkora elérte a 15 évet. Érdemes ezt perspektívába is helyezni, az összehasonlításhoz ez a gyűjtés szolgál kiváló alapként:

Végül nézzünk egy szakértő tanácsot. Ha sokat járunk hosszabb utakra, és jó helykihasználású kombira van szükségünk, ezt a cikket mindenképpen érdemes elolvasni:

(Borítókép: Sági Elemér / Totalcar)

Rovatok