Index Vakbarát Hírportál

Szégyennek végül is tűrhető

2022. július 2., szombat 06:20

A Totalcar Híradóban megnézzük, milyen a Lexus UX300e, valamint foglalkozunk az M3-as autópálya bevezető szakaszán kialakított buszsávval. Az Erőmérőben mérőpadra teszünk egy plug-in hibrid Volvo XC90-et, illetve beszámolunk a Garmin új okosórájával szerzett tapasztalatainkról.

A Toyota nem csinált titkot belőle az elmúlt években, hogy gyűlöli az elektromos átállás puszta gondolatát is. Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy az első Toyota villanyautó egy négyéves Lexus típus félszívű elvillanyosítása. Az a szinte észrevehetetlenül halk nyüszítés, amit gyorsításkor hallunk, nem is a villanymotorból jön, hanem a vállalat szelleméből, amiért a fogát húzzák.

A Volánbusz Zrt. közleményben jelentette be, hogy buszsávot alakítottak ki az M3 autópálya bevezető szakaszán. Elsőre furának hangzik a megoldás, de tartozik hozzá indoklás is.

Ugye nem az jut eszedbe egy Volvóról, hogy 5,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra? Pedig ezt is tudja. Sőt, tulajdonképpen mindent tud: összkerekes, hétüléses, zöldrendszámos, légrugós. Ráaadásul közmondásosan biztonságos. Mit hozhatsz fel ellene? Hogy csak egy négyhengeres van az orrában. Igaz, azon kompresszor ÉS turbó is van.

A tízdarabos i3S Home Run sorozattal véget ért a BMW i3-as 2013 óta tartó gyártása Lipcsében, és ezzel együtt a példányszám is épp elérte a 250 ezret.

Abszurd: a mentőkre is vonatkozik az 50 literes tankolási limit. Az OMSZ álláspontja szerint a működésük folyamatos és zavartalan, ennek ellenére kezdeményezték a korlátozás feloldását.

A BMW az M részleg 50. születésnapjára több különleges modellt is tervez, a csúcspontnak egyértelműen az év végén bemutatkozó 3.0 CSL-t szánják. Arról eddig is lehetett tudni, hogy az autó egy erősen átalakított M4 CSL lesz, most azonban az első, mérsékelten álcázott képek is megjelentek róla.

A Garmin Instict 2 pontosan az ellenkezője annak, amit manapság az okosórákról elképzelünk: nem kimondottan szép vagy divatos, tulajdonképpen el sem árulja magáról, hogy egy okoseszköz, cserébe döbbenetesen jó akkuidőt és a mélyére nézve azért elég sok funkciót kínál, a napelemes töltés pedig egy elég különleges funkciója.

Az óriási lakókocsik és minijachtok vontatása nem kimondottan magyarspecifikus probléma, de pl. a kempingmániás Németországban és az USA-ban fontos szempont, hogyan teljesít az autó egy néhány tonnás utánfutóval.

Borítókép: Bazsó Gábor

Rovatok