A Nipponaphis monzeni nevű tetűfaj katonái gyakran elpusztulnak saját gubacsuk megjavításába. A levéltetvek az utódokat rejtő gubacs sérülésének szélein csoportosulnak, és egy folyékony, ragacsos anyagot bocsátanak a felületére, fejenként saját testtömegük kétharmadát. A növényi szövet, amiből a gubacs kialakult, csak a tetvek jelenlétének köszönhetően gyógyul be, miután varrt képeztek rajta. A tetvek azonban sokszor beleragadnak ragadós folyadékba, és nem tudnak kiszabadulni.

A levéltetvek önfeláldozását először Utako Kurosu, a Tokiói Agráregyetem oktatója írta le 2003-ban. „A legösszetettebb csoportos viselkedés, amit valaha láttunk levéltetvektől” - jegyezte fel.

A gubacs élő része annak a növénynek, ahol a tetvek megtelepednek, és utódaikat gondozzák, amíg azok ősszel kiszabadulnak. A gubacs addig is táplálékul szolgál nekik, így a túlélésük kulcsa.

Takema Fukatsu és tudóscsapata végigkövette néhány sérült gubacs további életét, miután a tetvek megjavították. Arra az eredményre jutottak, hogy azok a gubacsok, amelyeket a levéltetvek elhagytak a javítás után, gyakran elpusztultak. A foltozó katonák azonban gyakran nem hagyják magukra a gubacsot, hanem több hétig még a közelében maradjanak.

„Miután a katonák befoltozták a gubacs hiányait, a nőstény tetvek növekedésre és regenerálódásra késztették a növényt, amihez az adott gubacs tartozott.” - Mondta Fukatsu - „Az evolúciós hátterét ennek a viselkedésnek nehéz pontosan megmondani, mert ez az első olyan faj, ami így viselkedik.”