"Korai még jóslatokba bocsátkozni, de a költő párok magas száma okán jó esély van az állomány jelentős növekedésére" - mondta Závoczky Szabolcs. A populáció gyarapodása főként a két évtizedes, Horvátországgal közös fajvédelmi programnak köszönhető, melynek eredménye, hogy országosan a húsz évvel ezelőtt becsült 25 párhoz képest ma már 200 pár él Magyarországon, több mint fele pedig a Dél-Dunántúlon. A hivatásos természetvédők, a madártani egyesület, és más civil szervezetek összefogásával védőkörzeteket jelölnek ki, melyeknek köszönhetően januártól júniusig biztosítják a fészkelőhelyek zavartalanságát.

A rétisas január-februárban fészkel, a kotlási időszak 40 nap, majd miután kikelnek a fiókák, további 80-90 napot maradnak a fészekben a kirepülésükig. A fészkekben egy, kettő, ritkább esetben három tojás van, a költés 60 százalékban sikeres. A közel 2,5 méter szárnyfesztávolságú madár hatalmas fészket rak, ehhez megfelelő háromágú öreg fát kell keresnie, amelyre biztonságosan építhet úgy, hogy rászáll a 2-3 centiméter átmérőjű gallyakra, letöri azokat, majd behordja a fészekbe, melynek béléseként sás, nád és kukoricacsuhé szolgálhat.

Az évenként szükségessé váló fészektatarozáskor a madár 20-30 centiméterrel magasítja a fészket, peremet alakít ki, valamint legbelül egy csészét hoz létre, amelyben a tojások fekszenek majd. Ha a fészkek valamilyen okból leesnének, helyükre gyakran műfészkeket raknak fel a rétisasvédelmi program résztvevői.

A rétisas főként a vizes élőhelyekhez kötődik, így a Tisza mentén és a Belső-Somogy mesterséges halastavainak körzetében, illetve a Dráva környékén tudott fennmaradni, ahol zavartalan helyeket és megfelelő táplálékmennyiséget talált. Tápláléka jelentős részét halak teszik ki, de téli etetéskor az elhullott állatok tetemeit fogyasztja, amelyeket mindig egy bizonyos helyre tesznek ki nekik.

Az elmúlt három évben ugrásszerűen megnőtt a mérgezésben elpusztult fokozottan védett ragadozó madarak száma.