Index Vakbarát Hírportál

Az anyanyelvtől függ az abszolút hallás

2009. május 12., kedd 08:28

Az Európában született emberek közül nagyjából tízezerből egy rendelkezik az "abszolút hallás" adományával, vagyis a hangmagasság hallás utáni felismerésének képességével - egy kutatás szerint azonban ez a tehetség nem genetikai adottság.

Ez abból is látszik, hogy vakok között, valamint azoknál, akik már ötéves koruk előtt intenzív zenei nevelésben részesültek, magasabb az arány.

Az abszolút hallás inkább tanult képesség lehet - és az anyanyelv ebben meghatározó szerepet tölthet be, írja a New Scientist című tudományos portál. Diana Deutsch, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem pszichológusa azzal a jelenséggel foglalkozik, hogy a tonális - például a kínai vagy vietnami - anyanyelvű emberek előnyösebb helyzetben vannak e téren. Ezen távol-keleti nyelvek esetében ugyanis jelentéstartalommal bír a kiejtett szótag hangmagassága is - ez azonban az indoeurópai nyelvekben csupán kezdetleges formában lelhető fel (például a svédben).

"Tapasztalataim szerint a kínai zenészek nem tekintik különlegességnek az abszolút hallást, mivel annyira elterjedt" - mondta Deutsch.

Deutschnak sikerült kísérlettel tisztáznia, hogy tényleg nyelvi megalapozottsága van-e a különleges képességnek, vagy etnikai. Csapatával kétszázhárom zenészhallgatót tesztelt, akik közül egyesek kínai, illetve vietnami származásúak voltak, és szüleik nyelvét különböző mértékben beszélték.

A hallgatóknak három oktáv véletlenszerűen lejátszott harminchat hangját kellett azonosítaniuk. Az eredmény egyértelműen bizonyította Deutsch feltevését. Azok az ázsiai hallgatók, akik nem beszélték folyékonyan őseik nyelvét, nem értek el jobb eredményt, mint az európai származásúak. Az anyanyelvüket folyékonyan beszélők azonban mintegy kilencven százalékos találati arányt értek el.

Rovatok