Az ember legkorábbi őseinek unokatestvére nagyjából 54 millió évvel ezelőtt élt a mai Wyoming (USA) állam területén. A dentális primáták (Plesiadapiformes) rendjébe tartozó aprócska emlős falakó életmódot folytatott. A Plesiadapiformes-rend tagjai a dinoszauruszok kihalása és a modern főemlősök első őseinek megjelenése közötti időben fejlődtek ki.

Mary T. Silcox kanadai antropológus és kutatócsoportja komputeres tomográffal vizsgálta meg egy graybullianus 3,8 cm-es koponyáját. Ennek segítségével képesek voltak modellezni az ősi emlős agyát, amelynek láthatóan igen jól fejlett részét képezte a szaglóközpont (a középagyban található lobus olfactorius), ugyanakkor a látásért felelős agyi központok nem mutattak olyan fejlettséget, amilyen elvárható lett volna egy éjszakai életmódot folytató, rovarokkal táplálkozó állat esetében - olvasható az amerikai tudományos akadémia folyóiratának online kiadásában.

Az ősemlősagyak modellezéséhez korábban a mókuscickányokat hívták segítségül, amelyek távoli rokonságban állnak az ember és más mai főemlősök közös ősével. A jelenlegi kutatások azonban "megmutatják, hogy a mókuscickányok agya nem éppen megfelelő modell" - mondta Silcox.

A graybullianus ugyan egy mellékága a főemlősök evolúciós családfájának, azaz "úgy kell gondolnunk rá, mint az ember ágának unokatestvérére" - fejtette ki Jonathan Bloch, a Floridai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.