Amennyiben egy darázs jóval erősebb riválissal találja szembe magát, kitér az útjából. Ha azonban csak kevéssel erősebb, vagy gyengébb ellenfelekkel találkozik, célzottan azzal száll szembe, amelyiknél a legjobbak a kilátásai.

Elizabeth Tibbetts, az Ann Arbor-i Michigani Egyetem kutatója és csapata a déli papírdarázs (Polistes dominulus) esetében vizsgálták meg, hogyan veszik hasznát az állatok arcmintáiknak a fajtársaikkal történő versengésük során. Korábbi kísérletek kimutatták, hogy a mintákat pontokkal lehet utánozni. Egy pont, illetve a pont nélküli arc gyengeséget sugároz, míg a két pont a domináns egyedekre jellemző.

Tibbets kísérlete során két cukordarabkán egy-egy kimúlt darazsat helyezett el. Az állatok csupán pontokkal szimulált arcmintájukban különböztek. A kutatók ezután megfigyelték, hogyan reagálnak éhes darazsak az elpusztult "őrdarazsakra". Harciasnak ítélték meg azt a darazsat, amelyik nem ijedt meg az őrzőktől, elérte a cukrot és megnyalta.

Amennyiben az éhes darazsak erősek voltak, akkor bocsátkoztak leginkább harcba a cukorért, ha annak őrzője kevés ponttal rendelkezett. Abban az esetben, amikor az őrzők hasonló erősek voltak, jobban meggondolták a támadók, hogy megközelítsék-e a cukrot. A gyenge darazsak csak az ugyanolyan, vagy még gyengébbnek feltüntetett őrzőkhöz merészkedtek oda.

A kutatók szerint a darazsak pontosan összehasonlítják riválisaik jeleit saját adottságaikkal. Így biztosítják, hogy ne kelljen szükségtelenül energiát pazarolni kilátástalan harcokra.