Elmondaná, hogy jellemzően milyen helyzetekben alkalmazzák Magyarországon a Rorschach-tesztet, esetleg más országok gyakorlatától eltérően? Konkrét példát is szívesen veszek, esetleg az ön praxisából, hogy érzékeltetni tudjuk a teszt jelentőségét.

A Rorschach-teszt alkalmazásának legfőbb helyszíne a pszichiátriai-mentálhigiénés ellátás. Akik mentális problémákkal kerülnek ilyen ellátóhelyekre (leggyakrabban a kórházak pszichiátriai osztályaira), azokat a pszichodiagnosztikában képzett szakember több különböző módszerrel vizsgálja meg, mielőtt a pontos kórképet meghatározná. Ezek közül csak egy a Rorschach-teszt (gyakran Ro-nak rövidítjük), más mérőeszközöket is alkalmazunk, de még ezeknél is fontosabb a beteggel való „beszélgetés”, a diagnosztikai interjú. Az interjúból származó adatokat a mérőeszközök révén gyűjtött információkkal veti össze a vizsgáló, így határozza meg azt, hogy a páciensnek mi a betegsége.

Az eljárást használják még pályaválasztási, nevelési tanácsadásban, igazságügyi kontextusban; általában olyan helyzetekben, ahol a személyiség széles körű vizsgálata szükséges. Fontos tudni, hogy egészséges emberek személyiségműködését éppen olyan jól lehet vizsgálni a Ro-val, mint a betegekét.

Egy kollégám kérésére, aki egy kórházi onkológiai osztály pszichológusa, magam is vettem fel Rorschach-tesztet egy rákbeteggel. Ez a kolléga azóta rendszeresen használja a módszert betegeinek vizsgálatára, a pszichoterápia megtervezésére.

A magyarországi Rorschach nem elsősorban a használat körében, inkább a válaszok jelölési rendszerében különbözik más országoktól. Míg az angolszász területeken elsősorban a John Exner által kidolgozott értelmezési mód terjedt el, itthon Mérei Ferenc és munkatársai (közöttük Bagdy Emőke, Kapusi Gyula, Dobos Emőke és mások) egyedülálló, nagyon részletes és sokoldalú jelölési metódust dolgoztak ki. Méreit az 1930-as évek végétől intenzíven foglalkoztatta a módszer; az ő erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar pszichológusok között népszerűbb a Ro, mint más országokban. Mivel az eljárást gyakrabban is alkalmazzuk, mint pl. az USA-ban dolgozó kollégáink, érzékenyebben érint bennünket, ha a teszt illetéktelenek kezébe kerül.

Mennyire számítanak megbízhatónak a teszt eredményei? Előfordul, hogy önmagában használják, vagy csak más tesztekkel együtt? Ez mitől függ?

A Rorschach-tesztet önmagában sohasem szabad használni, mindig csak a beteg élettörténetével, kórelőzményeivel összevetve. Csak így értelmezhető, hogy pontosan mit jelent az ő élete szempontjából, hogy mit lát bele egy-egy táblába. Egy konkrét példával: egy rákbeteg az első kép láttán azt mondta: ez egy tüdő röntgenfelvétele. A röntgenkép amúgy elég gyakori válasz (a nagy számú, 20–40 éves egészséges magyar személyekből álló vizsgálati minta 14 százaléka mondja ezt az első táblára), de egy daganatos betegnél még nyilvánvalóbb, miért pont ez jutott eszébe a tábláról – ha tudjuk, hogy hónapok óta erős sugárzást kibocsátó készülékekkel vizsgálják és gyógyítják őt.

Természetesen nemcsak az interjút, de más mérőeszközöket is alkalmazunk, ha szükséges. Ha például depresszióra gyanakszunk, célszerű a Rorschach-válaszokat összevetni azzal, hogy a beteg hogyan tölti ki a depressziót mérő teszteket.

Önmagában tehát a Ro nem megbízható, csak a vizsgált személy élettörténetével együtt, a vizsgáló szakember hosszas diagnosztikai munkájába ágyazva.

A megbízhatóság fontos kritériuma a tudományos kutatás: a teszt ellenőrzött, azonos körülmények között történő felvétele, és számos Rorschach-jegyzőkönyv adatainak elemzése. Mivel a Ro nagyon bonyolult és időigényes eljárás, a kutatására is kevesen vállalkoznak. Az eredmények között valóban van olyan, ami ellentmond a tudományos értelemben vett megbízhatóságnak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mint személyiségvizsgálati módszert el kellene vetnünk a Rorschachot. Sokkal inkább a kutatások folytatására, valamint a tudományban és a gyógyításban dolgozók intenzív párbeszédére lenne szükség.

A tudományos kutatásban igen nagy szerepe van a standarditásnak: annak, hogy minden személyt ugyanolyan feltételek mellett vizsgáljunk meg. A szabványosság nagyon fontos feltétele, hogy minden személy ugyanannyit tudjanak a vizsgálat menetéről, hiszen válaszaik csak így hasonlíthatók össze. Szinte lehetetlen volna olyan személyeket összeválogatni, akik mind azonos tudással rendelkeznek a Rorschachról, ráadásul ennek a vizsgálatnak nem sok értelme lenne. Ezért is fontos az, hogy azok, akik vizsgálati személyként részt vesznek a Ro tudományos kutatásában, még ne ismerjék a táblák tartalmát.

Nyilvánosak a Rorschach-teszt ábrái? (A nyilvánosságon azt értem, hogy bárki által, hivatalosan, törvényesen, korlátozás nélkül hozzáférhetők-e, vagy csak pszichológusok, pszichiáterek juthatnak-e hozzájuk.)

A Rorschach-tesztet kereskedelmi forgalomban csak úgy lehet megvásárolni, ha a vevő igazolja, hogy a teszt alkalmazására jogosult. A jogosultság feltétele a pszichodiagnosztikai képzettség, amelyet a pszichológusoknak jelenleg a mesterképzési szakaszban oktatnak. A tesztforgalmazó csak annak adhat el Rorschach-tesztet, aki elvégezte a megfelelő diagnosztikai tantárgyakat, és bemutatja pszichológusi, orvosi diplomáját, vagy igazolja, hogy posztgraduális képzésen elsajátította a módszer alkalmazását.

Ezzel természetesen nem tudjuk megakadályozni, hogy bárki, bármilyen módon ne tegye őket közzé a neten vagy más médiumon; ha azonban ez megtörténik, meg kell próbálnunk hatni az illetőre, hogy távolítsa el a táblákat a nyilvános felületről. Erre a pszichológusok szakmai etikai kódexe is kötelez bennünket.

El lehet többször is végezni valakin a tesztet? Kizáró ok, ha ugyanazon a személyen korábban elvégezték? Ellenőrzi a vizsgálatot végző pszichológus, hogy a páciens látta-e a képeket, illetve ismeri-e a módszert, a gyakori válaszokat? Hogyan lehet erről a gyakorlatban meggyőződni?

Erre vonatkozó egységes szabályozás nincsen. A teszt legtöbb alkalmazója azonban úgy tartja, hogy a Rorschach-próba lényeges eleme az újdonság: az, hogy a vizsgált személy életében akkor látja először a táblákat, így korábbi tapasztalatai, fantáziái nem befolyásolják őt. Így működik jól az úgynevezett projekciós folyamat, vagyis az, hogy a személy a pszichológus kérésére belelát, „beleképzel” (szó szerint: belevetít) jelentéssel bíró figurákat, alakzatokat az amúgy absztrakt ábrákba. Ha valaki ezt a tesztfelvétel előtt már megtette, netán azt is elolvasta (pl. a SPARC honlapján), hogy mit „kellene” mondania az egyes képekre, akkor a projekció értelemszerűen sérül, a képzelet munkáját eltorzítja az előzetes tudás.

Az ellenőrzés egyszerűen úgy zajlik, hogy megkérdezzük a klienst, látta-e már ezeket a táblákat, találkozott-e már valahol a teszttel; a választ általában jóhiszeműen elfogadjuk, de a jól képzett szakember különböző jelekből felismerheti, hogyha a személy nem mondott igazat. Ezentúl például gyanakodni fogunk, ha a IV. tábla kapcsán valaki „csopperes jetit” (sic!) vagy „iszonyúan kigyúrt homárt” emleget...

A teszt megismétlése azért problematikus, mert az újbóli érvényes eredményhez ki kellene várni, hogy a képi ingereket a személy annyira elfelejtse, hogy a projekciós munkában ne zavarják őt meg a korábbi emlékei. Emellett az is fontos, hogy az eltelt idő alatt a személy élethelyzete mennyit változik: feltételezzük, hogy a megismételt teszt során a képeknek már másfajta – az aktuális állapotát jobban tükröző – jelentéseket fog adni. A kétéves periódus erre valóban elég lehet. A felejtés azonban sohasem teljes, a képek újbóli megnézése számos korábbi értelmezést visszahozhat a tudatba. Ezért a második vagy többedik Rorschach-vizsgálat eredményét már nem tekintjük annyira megbízhatónak, mint az elsőt: az „újdonság varázsa” elvész.

Mi akadályozza meg az érdeklődő laikusokat, hogy akár az interneten számtalan helyen elérhető, akár a kereskedelmi forgalomban megvásárolható ábrákat megismerjék?

Semmi. Az etikai normákat tiszteletben tartó szakmabelinek azonban arra kell törekednie, hogy a laikusok saját érdekükben ne ismerhessék meg a táblákat. Ez ugyanis – ha egyszer netalán szükségessé válik – megnehezíti pszichológiai vizsgálatukat, esetleg kutatásban való részvételüket.

Nem tudom, ismeri-e a SPARC tevékenységét, amely elvált szülőkön gyermekelhelyezési ügyeiben igyekszik segíteni úgy, hogy közzéteszi nemcsak a Rorschach-ábrákat, hanem a rájuk adandó „helyes” válaszokat és a „megfelelő” viselkedés leírását is.

Nem tudok mást mondani, mint amit Dobos Emőke kollégám mondott az önök kérdésére 2005-ben: „Aki nagyszerű, jó apa, azt a Rorschach is nagyszerű és jó apának fogja mutatni.” Anélkül, hogy előzetesen felkészülne a Ro-ból!

Amellett a jól képzett pszichológus egy ilyen vizsgálati helyzetben felismeri a hazugságot, az elhallgatást. Elvált szülőknek (és mindenki másnak) ezért nem javasolnám, hogy akár egy betűt is elolvassanak, egy Ro-tábla körvonalait is „kipuskázzák” a honlapról. Fölösleges, és ha a pszichológus észreveszi a csalást, ezzel még nehezebb helyzetbe hozzák magukat.

Kapusi Gyula szerint – aki Mérei munkatársaként részt vett a teszt kidolgozásában – a teszt internetes publikálása nem csökkenti érvényességét, hitelességét. Valóban, a könyvesboltokban eddig is akárki megvásárolhatta Mérei Ferenc A Rorschach-próba című tankönyvét, és abból „készülhetett”. De aki egyszer már megnézte, elolvasta, felkészült belőle, annál azért már sosem lesz igazi az eredmény. Maga Kapusi tanár úr is felhívja a figyelmet arra, hogy a csalás kiszűrhető.

Három, a projektív tesztek hasznát vitató amerikai pszichológus azt írja a Rorschach-tesztről egy 2001-es cikkben, hogy nincs elég meggyőző bizonyíték a hatékonyságára; túl sok páciens válhat áldozatává a téves diagnózisnak, illetve hogy szegényes az eszközkészlete ahhoz, hogy azonosítsa a legtöbb pszichiátriai kondíciót. Ez csak az érvek egy része, itt a teljes cikk, a Scientific Americanben jelent meg 2001-ben. Egyetért a cikk megállapításaival, illetve talál közöttük olyan érvet, amely saját tapasztalatai és tanulmányai alapján legalább részben alátámasztható?

Miután a személy megtekinti az egyes Rorschach-ábrákat (amelyek kartonlapokra vannak felragasztva, ezért „táblának” szoktuk őket nevezni), sorra elmondja, hogy mit lát az adott táblán, ezután adja neki a vizsgálatvezető a következő táblát. A válaszokat a vizsgáló szó szerint leírja vagy magnóra veszi, ez alapján készül el a jegyzőkönyv, amit több száz szempont szerint, igen bonyolult eljárás révén értékelünk.

A szerzők egyik legfontosabb és legjogosabb érve, hogy ha egy Rorschach-vizsgálat szó szerinti jegyzőkönyvét két szakembernek adjuk oda, akkor ketten akár nagyon eltérő módon is jelölhetik ugyanazt a jegyzőkönyvet. Ez jogos kritika, azonban a magyar gyakorlatban, Mérei Ferenc munkássága nyomán rutinszerűen alkalmazzuk az ún. utótesztelést: ennek során a vizsgált személy és a vizsgáló még egyszer végigmennek az összes válaszon, és a személy az ujjával körberajzolja a táblán, hogy az adott választ az ábrának pontosan melyik részébe „látta bele”. A pszichológus eközben maga előtt tartja a lokalizációs táblákat, amelyeken számmal vannak jelölve az egyes területek. Ahova a személy az ujjával mutatott, az annak megfelelő számot ugyancsak feltüntetjük a jegyzőkönyvön. Ezzel némileg csökken annak a valószínűsége, hogy két szakember különböző módon értékelje a válaszokat, bár valóban nem szűnik meg teljesen.

A kritikusok másik fő érve, hogy a Ro nem alkalmas számos mentális megbetegedés, így a depresszió, a szorongásos zavarok és bizonyos személyiségzavarok detektálására. A magyar jelölési technikában ezekre is számos mutató található, amelyeket az amerikai gyakorlatban egyáltalán nem használnak. Sőt, az egyes mutatókból különböző skálákat állítottak össze, amelyek segítségével a fent említett betegségek is jól kiszűrhetőek.

A Rorschach csak egy vizsgálati módszer a sok közül, s a válaszokban nagyon sok tényező szerepet játszhat, kezdve attól, hogy a személynek milyen élénk a fantáziája, hogyan fogja fel a vizsgálatot („képzeleti játékként” vagy nyomasztó, fenyegető kihallgatásként), szimpatikus-e neki a vizsgálatvezető személye, stb. Ha önállóan alkalmazzuk, akkor valóban nagy lehet a téves diagnózis esélye. Ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Ro eredményét önmagában sohasem fogadjuk el: csak a személy életének eseményeivel, illetve más teszteredményekkel összevetve, kölcsönösen megtámogatva. Így a Ro éppen nem a diagnózis tévútra vivője, hanem megerősítője lehet.

A pszichológusok jelentős része szerint a Rorschach-teszt hasznos és fontos módszer, amelynek sikeressége azon múlik, hogy a teszt alanya látta-e az ábrákat korábban, esetleg ismeri-e a leggyakoribb válaszokat. Ön szerint hogyan lehet biztosítani a teszteredmények validitását egy olyan módszer esetében, amely a módszer titkosságán alapul, miközben a módszer maga nyilvános, és jogi eszközökkel nem biztosítható a titkossága, különösen az információs társadalom korában?

Mindenekelőtt korrekt és etikus ismeretterjesztő munkával, amelyben az Index nagy szolgálatot tehetne a pszichológia ügyének. Magyarországon sajnos nincsen nagy divatja a pszichológiai kultúrának, még a téma iránt érdeklődő laikusok sem rendelkeznek sok ismerettel a lélektan módszereiről és gyakorlati, mindennapi hasznáról. Ezért is örülnénk, ha a sajtó – az etikai normákat figyelembe véve – gyakrabban foglalkozna a lélek kérdéseivel. Meg vagyok győződve róla, hogy a tudatosság növelése végső soron a tudományos és klinikai vizsgálatok érvényességét is növeli.

Maga a Rorschach nem egészében titkos: sőt, csak jó, ha mindenki tudja, milyen mechanizmusok alapján működik, mert így lehet eloszlatni misztikus jellegét. A pszichológusok nem vajákosok vagy alkimisták, akik féltékenyen őrzik titkos receptjeiket, varázsigéiket. A Ro-ból szinte kizárólag a képanyag az, aminek a publikálását nem tartom célszerűnek, mert aki ezt megnézi, az a maga számára lövi le a poént. A magam részéről örülnék a Rorschachról szóló, szakmailag megalapozott ismeretterjesztő cikknek, amit egy „hamis” (az eredeti tíz között nem szereplő) ábra illusztrál.

Ön szerint milyen gyakorlati haszna lenne annak, ha az Index eltávolítaná az ábrákat, miközben azok bármilyen keresésre pillanatokon belül megtekinthetők az interneten?

Gyakorlati haszna is elég sok, mert a cikk – főleg a táblákhoz mellékelt „szavazással” – nevetségessé teszi az eljárást. A Rorschachot mindennapi munkájában használó pszichológus számára olyan ez, mintha egy kőművesnek belepisilnének a vakolókanalába.

Még jobban értékelném azonban a gesztust, hogy az Index nem járul hozzá a pszichológusok munkájának megakadályozásához, egy nagyon értékes személyiségvizsgálati módszer degradálásához, de elsősorban számos beteg ember gyógyításához.

Költő András emailben válaszolt az Index kérdéseire.

Ugyanezeket a kérdéseket feltettünk Kígyós Tamásnak, a teszt szabványosításán dolgozó Magyar Rorschach Standard Munkacsoport tagjának is. Az ő válaszait külön cikkben olvashatják.