Index Vakbarát Hírportál

Őskori tintával firkáltak a brit régészek

2009. augusztus 24., hétfő 14:20

Őslénykutatók olyan tintát használtak, amit egy Angliában talált megkövült tintahalból nyertek. A 150 millió évesre becsült kövület egy szikla kettéhasításakor került napvilágra hüvelyknyi tintazacskójával.

Brit régészek a saját tintájával rajzoltak le egy megkövült tintahalat. Phil Wilby, a British Geological Survey kutatója elmondta, hogy az őslény tintája nagyon hasonló a mai tintahalakéhoz, ezért is tudtak vele írni, rajzolni.

A lelet olyan helyen került elő, ahol már viktoriánus időkben is folytak ásatások. Több ezer jurakori kövület került innen elő, amelyeknek jól megőrződtek a lágy szöveteik. Az ásatást vezető kutató azzal magyarázza a jelenséget, hogy e lények a Jura korban itt úszkáltak, majd halálukat követően igen hamar megkövültek. A szakértő szerint a hirtelen pusztulás egyik lehetséges oka, hogy az élőlények ezrei párosodni gyűltek össze ezen a helyen, majd a vízben lévő algák megmérgezték őket.

Egy másik tintahalfaj maradványait is megtalálták, amiből arra következtettek, hogy a tetemek ragadozókat is odavonzottak a táplálékbőség reményében, amelyek ezután szintén elpusztultak.

A lelet a British Geological Survey nottinghami gyűjteményébe került. A tintazacskó egy részét az amerikai Yale Egyetemre küldték, hogy megvizsgálják a kémiai összetételét.

Rovatok