Az M31 katalógusjelű, 220 ezer fényév átmérőjű Andromeda-köd a Tejútrendszer egyik legközelebbi galaxisszomszédja, távolsága körülbelül 2,5 millió fényév. Tiszta, sötét éjszakákon, zavaró fényektől távol a galaxis kis ködös foltként akár szabad szemmel is megpillantható az Andromeda csillagképben.

2008. május 25. és 2008. július 26. között a Swift űrteleszkóp 330 képet rögzített az Andromédáról, és a 85 gigabájtnyi adatot jelentő mozaikképeket a marylandi egyetem hallgatója, Ering Grand rakta össze 10 hetes intenzív munkával.

Az eredményül kapott képen néhány dolog azonnal feltűnik. Elsőként a galaxis centrális kidudorodása és a spirálkarjai közti óriási különbség. Stefan Immler, a Swift-csapat kutatója szerint a dudor simább és vörösebb, mivel főleg idősebb és hidegebb csillagokból áll. Ezen a területen csak nagyon kevés új csillag keletkezik, mivel az ehhez szükséges anyag már elfogyott. A központi részen kívül a kép teljesen más, ezeket a területeket fiatal, forró, kék csillagokból álló sűrű halmazok uralják.

Immler szerint a Swift az Andromédában 20 ezer ultraibolya forrást tárt fel, ezek többsége fiatal csillaghalmaz. A Tejútrendszerhez hasonlóan az Andromeda-ködben is a spirálkarokban összpontosul az a por- és gázanyag, ami az új csillagok tömeges keletkezéshez szükséges. Különösen sok fiatal halmaz azonosítható egy körülbelül 150 ezer fényév átmérőjű óriási gyűrű mentén. Korábbi kutatások alapján az ebben a gyűrűben zajló intenzív csillagkeletkezés fő gerjesztője az óriásgalaxis törpe kísérőinek árapály-hatása. A Swift közeli galaxisokra vonatkozó vizsgálatai hozzájárulhatnak a bennük zajló csillagkeletkezési folyamatok, ezen keresztül pedig természetesen saját galaxisunk, a Tejútrendszer hasonló aktivitásának jobb megértéséhez.

1885-ben az M31 központi részén egy fényes, szabad szemmel is megfigyelhető szupernóva jelent meg. Ez volt az első "új csillag", amit a Tejútrendszeren kívül azonosítottak. (A szupernóvát a kor több magyar észlelője is megfigyelte, és bár a hivatalos felfedezője Ernst Hartwig, Podmaniczky báróné valószínűleg német kollégájánál előbb pillantotta meg.) Immler szerint az Andromédához hasonló méretű galaxisokban átlagosan száz évenként következik be egy szupernóva fellángolása, így talán már nem kell sokáig várnunk a következő megjelenésére.