Index Vakbarát Hírportál

Alzheimeres a fizikai Nobel-díjas Kao

2009. október 8., csütörtök 15:45 | aznap frissítve

A fizikai Nobel-díj egyik idei kitüntetettje, a 75 éves Charles Kao Alzheimer-kór miatti enyhe demenciával él. Díja egy részét idősekkel és Alzheimer-kóros emberekkel foglalkozó jótékonysági szervezeteknek szánja.

Kao csütörtökön a KTSF26 nevű, kínai nyelvű tévécsatornának elmondta, hogy nehezére esett kutatótársai felvetésére reagálni, miszerint a stockholmi bizottság túl sokáig várt alapvető eredményeinek elismerésével. A fizikus a távközlést és kommunikációt forradalmasító optikai szálak tökéletesítése terén elért eredményeiért kapta a díjat.

A kínai születésű, brit-amerikai kettős állampolgárságú tudós San Francisco melletti otthonából beszélt, de a kutatónak Hongkongban is van lakása. Felesége, Wong May elmondta, hogy Kao részt vesz a decemberi stockholmi díjátadó ceremónián. „A betegség megváltoztatta, olyan, mintha az, aki korábban volt, már eltávozott volna” – osztotta meg bánatát az asszony a nézőkkel. Mint elmondta, Kao ennek ellenére fizikailag fitt, ellátja magát, és rendszeresen teniszeznek.

A fizikus a díjjal járó pénz egy részét az amerikai Alzheimer-alapítványnak és a hongkongi St. James jótékonysági szervezetnek utalja át. Már felröppentek találgatások azzal kapcsolatban, vajon a tudós képes lesz-e megtartani decemberben a szokásos díjazotti előadást Stockholmban.

Rovatok