Az igen jó állapotban fennmaradt leletről az amerikai és kínai tudósokból álló kutatócsoport a Science tudományos szaklapban számol be. Az emlős, amely a Maotherim asiaticus nevet kapta, akkora volt, mint egy mókus: testhossza alig haladta meg a 15 centimétert, és 70-80 grammot nyomhatott.

A legmeglepőbb, és a legnagyobb tudományos értéket az állat füle képviseli, mondta el Zhe-Xi Luo, a pittsburghi Carnegie Természettudományi Múzeum kurátora, a tanulmány egyik szerzője. A fosszília állapota lehetővé tette a tudósoknak, hogy rekonstruálják, hogyan kapcsolódott a Maotherim asiaticusnál a középfül három hallócsontocskája, a kalapács, az üllő és a kengyel az alsó állkapocscsonthoz.

A középfül az az ingerület-átalakító berendezés, amely a levegő rezgéseit csontos emelőszerkezetre viszi át, és közvetíti a belsőfül folyadéktereinek. A tudósok már régóta igyekeznek megfejteni, hogy az emlősök esetében hogyan váltak el ezek a hallócsontocskák az állkapocscsonttól, és alkották meg az összetett hallórendszert. A hüllők esetében ugyanis a hallószerv teljes egészében érintkezik az alsó állkapocscsonttal. A lelet révén meg lehet magyarázni, hogy hogyan költözött el, és került át a három hallócsontocska a középfülbe.

A hallás létfontosságú szerepet játszik az emlősök életében, így az igen kifinomult, lényegesen jobb, mint a többi gerincesé. A hallás evolúciója a jelek szerint kulcsszerepet játszott az emlősök, így az ember elődeinek túlélése szempontjából a dinoszauruszok uralta mezozoikumban, a 250 millió és 66 millió évvel ezelőtti periódusban. Annak megértése, hogy hogyan fejlődött az emlősök hallása, abból a szempontból is fontos, hogy megismerjük a legfontosabb alkalmazkodási módszereiket.

Akadnak kételyek is arra vonatkozóan, hogy a Maotherim asiaticus esetében evolúciós változásról van szó, vagy a hallócsontocskák újfajta kapcsolódása az alsó állkapocshoz csupán az egyedfejlődés egy bizonyos stádiumát tükrözi.