Szombaton megint vissza kell állítani az órákat, ami csekély öröm – hiszen egy órával többet alhatunk –, viszont elkeserítő a tudat, hogy onnantól kezdve délután ötkor már sötét lesz. Sokan beáldoznák azt az egy óra alvást azért, ha nem kellene átállítani az órát, csak az a gond, hogy a téli időszámítás felel meg a mi időzónánknak, a nyári variálás egy ahhoz képest számított eltérés. Tehát ha nem állítanánk most át az órát, az azt jelentené, hogy egy időzónával keletre vándorolunk, csatlakozva többek között Románia, Ukrajna, Görögország és Izrael időzónájához. És ezt ugye nem lehet megcsinálni.

Hát már hogyne lehetne, mondja egy civil kezdeményezés, ami az utóbbi napokban úgy terjedt a neten, mint Szalacsi Sándor fénykorában. A TimeZoneJump 2009 nevű projekt félig-meddig viccként indult Index-közeli berkekből, de mostanra önálló életet kezdett élni: a kezdeményezés támogatói Tumblr-en, Twitteren, online petícióban és Facebookon követelik, hogy csatlakozzunk a romániai időzónához (ez utóbbi oldalon még egy „melyik időzóna vagy?” tesztet is kitölthet a felhasználó).

A fejlett nyugat és Közép-Európa időzónájából áttérni a kelet-európaiba – ezt lelkileg fel kell dolgozni, és gyakorlati változásokkal is járna a mindennapokban. Például át kellene állítani az óránkat, ha átugrunk Pandorfba bevásárolni, de az Aerosvittel biztosan nem késnénk le egy kijevi csatlakozást azért, mert elnéztük az óránkat. Egy órával később kezdődnének a focimeccsek és a Forma-1 futamok. A budapesti idő azonos lenne az erdélyivel, viszont egy órával eltérne a felvidékitől. És persze nem lenne olyan sötét délután ötkor.

Heló, sötét, heló, alvászavar!

Ha a sötétedés élettani hatásait vizsgáljuk, egyes esetekben akár egy óra is számíthat, állítja dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese. Purebl György kutatási területe a cirkadián ritmus, vagyis az alvás és az ébrenlét ciklusa, amibe bizony néha bele tud zavarni egyórás időeltolódás is. A kiegyensúlyozatlan cirkadián ritmus pedig hangulatbeli zavarokat is okozhat.

„Valóban vannak olyanok, akiket ki tud billenteni a ritmusából az óraátállítás, de ők mindenképpen kisebbséget képviselnek – az emberek túlnyomó többsége tud alkalmazkodni egy ilyen helyzethez” – fogalmaz a kutató. „Pusztán az, hogy átállítjuk az órákat, önmagában még ennek a kisebbségnek sem okoz alvászavart, de lehet egy utolsó csepp: amikor sok egyéb, alvászavart okozó tényező is jelen van. Ilyen lehet a rendszertelen életmód, a mozgáshiány, olyan lelki betegségek, mint a depresszió, vagy akár fizikai betegségek, mint a magas vérnyomás vagy az agyi keringés zavara.” Általában a mostani óraállítás viseli meg jobban az embereket: a tél és a sötét napok eljövetele pedig egyébként is növeli az alvászavarok kockázatát, főleg idősebb korban. „55 éves kor felett az alvászavarok gyakorisága megnő, 65 éves kor felett pedig már négyszer annyi, mint 25 éves korban” – mondja Purebl.

A téli búskomorság sem csupán legenda. „A népesség egy részében kifejezetten télen jelentkezik szezonális hangulatzavar, egy depressziónak megfelelő állapot. Ez nem rögtön akkor alakul ki, amikor sötét lesz, hanem pár hét, esetleg hónap múlva, általában január-február környékén. Korábban ezt is sokszor emlegették „tavaszi fáradtság” néven. A jelenség oka nem a vitaminhiány, mint sokan gondolják, hanem a fény hiánya” – magyarázza az igazgatóhelyettes. Na de akkor tényleg csak annyit kell tenni, hogy egy órával későbbi időzónához igazodunk, és máris tovább élvezhetjük a fényt – mondhatnánk, de a dolog nem ilyen egyszerű. Még akkor sem, ha az időzónaváltás nem sci-fi: az utóbbi évtizedekben több ország is időzónát váltott, Kiribati keleti fele átment a tegnapból a mába, Portugália pedig úgy váltogatta az időzónáját, mint más az alsóneműjét.

Bagoly mondja pacsirtának

Nem lennénk tehát csodabogarak, ha hirtelen úgy döntenénk, közép-európai idő (Central European Time, CET) helyett inkább az egy órával keletebbre levő zónaidőt, a kelet-európai időt (Eastern European Time, EET) használjuk. Kérdés, megérné-e.

Egészségügyi szempontból egyáltalán nem biztos. Ugyanis nemcsak olyan emberek léteznek Magyarországon, akiknek jó, hogy egy órával később lesz sötét, hanem olyanok is, akiknek rossz, hogy egy órával később lesz világos. Ezeket az úgynevezett kronotípusokat baglyoknak és pacsirtáknak nevezi a szakirodalom. „A baglyok délután aktívabbak, jobban bírják az éjszakázást, ha a feladatukkal nem végeznek, és hajlamosabbak arra, hogy a bioritmusuk az éjszaka felé tolódjon. A pacsirták ezzel szemben hajnalban kelnek, délelőtt a legaktívabbak, viszont az esti órákban nagyon hamar elfáradnak. Ők azok, akik egy buliból már tízkor hazamennek, akkor is, ha jól érzik magukat. Persze a pacsirták és baglyok rugalmassága egyénenként változó” – mondja Purebl György.

Na jó, de ismersz te pacsirtát? – tette fel a kérdést több kollégám, amikor meséltem nekik a kronotípusokról. Őszintén szólva nem nagyon, de valószínűleg azért, mert eddig szinte csak olyan munkahelyen dolgoztam, ami a bagolyság felé tolt el (és az Index sem kivétel ez alól). Pedig a kutatások szerint valamennyivel több a pacsirta a Föld népességében, mint a bagoly. „Talán azért, mert a mezőgazdasági kultúrák megjelenésével evolúciós előnyt jelentett, ha valaki korán kelt” – magyarázza Purebl.

Jó kérdés, hogy akkor miért maradtak meg a baglyok. A kutatónak erre is megvan a válasza: „Egy népszerű feltételezés szerint ők az egykori éjszakai vadászok leszármazottai, akikből később háborúzó harcosok lettek, akiknek éjszaka őrködniük kellett. Néhány vizsgálat valóban kimutatta, hogy a baglyok kezdeményezőbbek, és megvan még bennük a harciasság nyoma: aktívabbak, küzdősebbek mint a pacsirták. Ezek az eredmények azonban még több alátámasztást igényelnek, nem jelenthetők ki tudományos tényként.”

Az viszont biztos, hogy a romániai időzónában élni rosszabb lenne a pacsirtáknak: felkelnének hétkor, és azt látnák, hogy még töksötét van. És a szakértő szerint egy óra eltolás ide vagy oda nem oldana meg semmit, mert sokkal nagyobb gond, hogy eleve fényhiányos, ugyanakkor fényszennyezett környezetben élünk. „A nyugat-európai emberek zöme napjainak nagy részét zárt térben tölti, nem szabad levegőn. És akármennyire világos is egy helyiség, a mesterséges fény nem pótolja a természetest” – mondja a kutató. „Egy átlagosan megvilágított helyiségben a világítás erőssége néhány száz lux, holott a cirkadián ritmust legalább 2500 luxnyi fény tudja jól stabilizálni. Ennyi sokszor borús időben is megvan kint, de zárt térben még egy fényes bálteremben sincs. Gondoljunk csak arra, hogy a fényképezőnkön még akkor is kigyullad a vakujelző lámpa, ha egy jól megvilágított teremben vagyunk.”

Nem elég, hogy nappal fényszegény életet élünk, ráadásul az éjszakáinkat fénnyel szennyezzük. A sötétség is fontos inger az összes biológiai szervezetnek, mi pedig világítunk, amikor már sötétnek kellene lennie. Megváltozott a fényhez való viszonyunk, és ez is olyan elem, ami a cirkadián ritmus felborulásához és hangulatzavarhoz vezethet. „De ilyen elem a mozgáshiány és a rendszertelen életmód is, sőt a rendszertelen szociális élet is” – fogalmaz Purebl György. „Az emberi társas együttlét fontos bioritmus-szabályozó tényező, de ezek az együttlétek is beletolódnak az estébe, éjszakába. Este van buli, színház, mozi, holott minden ilyen társas együttlétnek valójában napközben kellene történnie. És ezeken nem segítene az, ha időzónát váltanánk. Aki egy óraátállításhoz pár napon belül nem tud alkalmazkodni, annak valamilyen egyéb okból is sérülékeny a bioritmusa.”

Nézz a fénybe!

Szerencsére a civilizációs ártalmakra léteznek civilizációs gyógymódok, mindenekelőtt a fényterápia. Logikus, hogy a fényhiányra több fénybevitel a megoldás, amennyi időt lehet, szabadon kell tölteni. A síelés például kimondottan jó ebből a szempontból, mert a hó sok fényt ver vissza. De ha a fényfürdő természetes úton nem megoldható, már egész olcsón kapható, e célra készült lámpák is segíthetnek.

„Svédországban különösen nagy problémát jelent a korán jött sötét miatt jelentkező depresszió, ott megszokott a fényterápiás kezelés” – mondja dr. Antalovits Miklós, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének tanára. „A világítástechnológusok egyre komolyabban veszik a problémát, hogy olyan környezetet teremtsenek, ami eléggé stimuláló ahhoz, hogy mérsékelje a hangulatzavarokat.” A tanszék munkatársai éppen most zártak egy uniós kutatást, ami többek között Svédországban folyt. Azt vizsgálták, hogyan lehet depresszióra hajlamos, de egészséges és magukat ellátó idős emberek környezetét adaptív világítási rendszerrel kompenzálni.

„A rendszer az idősek fiziológiai állapotának – szívperiódus, bőrellenállás és egyéb biológiai jelek – megfelelően alakítja a fényerősséget és az emissziós spektrumot. Nagyjából arról van szó, hogy ha az ember aktív akar lenni, a lámpa aktiválja, ha pedig már lepihenne, akkor pedig ezt támogatja a rendszer” – magyarázza dr. Izsó Lajos tanszékvezető.

Persze Svédország messze északon van, nálunk télen több a napsütés. Ha úgy gondolja, hogy mi igenis boldogabbak lennénk a romániai időzónában, bátran támogassa a TimeZoneJump 2009-et, reblogoljon, kövessen, írjon alá, csatlakozzon! Bár Spanyolország példája azt mutatja, hogy az időzónaváltás nem a legmegfelelőbb megoldás a szezonális lelki bajokra. A spanyol órák ugyanis CET szerinti időt mutatnak, holott az ország a UTC zónájában terül el – a szomszédos Portugáliában UTC-t is mérnek (most éppen). Viszont a két ország gyakorlatilag azonos ritmusban él. Portugáliában fél kilenckor kezdődik a tanítás, Spanyolországban fél tízkor. A munkaidő Portugáliában többnyire délután ötig tart, a spanyoloknál délután hatig. És így tovább. Lehet, hogy egy zónaváltás nálunk sem oldana meg semmit, és akik most az öt órai sötétedés miatt nyígnak, hamarosan azért sírnának, hogy már délután hatkor sötét van.

Aztán jöhet a moszkvai időzóna.