A Toba-tűzhányó helyén most a világ legnagyobb vulkanikus eredetű tava van. Az egykori szupervulkán a kitörésekor 80 ezer köbkilométernyi hamut juttatott a légkörbe, és ennek a nyomai Indiában, valamint az Indiai-óceán, a Bengáli-öböl, és a Dél-Kínai-tenger üledékében is megtalálhatók. A tudósok évek óta vitáznak arról, hogy milyen hatást gyakorolt az éghajlatra Toba kitörése.

"A világos hamu visszaverte a napsugarakat a talajról, a légkörbe jutó vulkanikus eredetű kénrészecskék pedig hat éven át eltérítették a napsugarakat. Mint a grönlandi jégtakaróból magfúrással nyert rétegminták bizonyítják, ezek a jelenségek 1800 évig tartó jégkorszakot eredményeztek, amely alatt 16 Celsius-fokkal csökkent a hőmérséklet" - magyarázta Stanley Ambrose, az Illionisi Egyetem antropológiaprofesszora, aki a Toba-vulkán hamurétegét Indiában felfedező Martin A. J. Williams professzorral publikálta vizsgálataik eredményét.

A kutatók a Bengáli-öböl fenekéről felhozott pollenmaradványokat elemezték. Másrészt Közép-Indiában a vulkánkitörés hamurétege alatt és fölött lévő őstalajban vizsgálták meg a szénizotópok arányát. Utóbbi a korabeli növényzetről szolgáltat adatokat: a sűrű erdőségek szénizotóp-lenyomata markánsan különbözik a füves vagy erdős szavannáétól.

Mindkét vizsgálat kimutatta az indiai vegetáció változását, amely a vulkánkitörés után következett be.  Az erdőségek eltűntek, helyüket nyitott vegetáció váltotta fel. Eltűntek a páfrányok is, amelyeknek a csapadékos éghajlat kedvez. "Mindez azt valószínűsíti, hogy közvetlenül a vulkánkitörés után sokkal szárazabbá vált a térség éghajlata, s ez legkevesebb egy évezredig tartott"  - hangsúlyozták tanulmányukban a kutatók.

"A száraz éghajlat alacsonyabb hőmérsékletet valószínűsít, mivel, ha lekapcsoljuk a hőmérsékletet, egyúttal a csapadék mennyiségét is csökkentjük" - emelte ki Stanley Ambrose.

Mint az antropológus hozzátette, a természeti csapás arra késztethette a korabeli lakosságot, hogy a túlélés érdekében új kooperációs stratégiákat fejlesszen ki. Ezek alkalmazása juttatta a Homo sapienst előnyhöz a neandervölgyi emberrel szemben.

Stanley Ambrose korábbi tanulmányában, amely a Journal of Human Evolution című szaklapban látott napvilágot, a Föld mai lakosságának korlátozott genetikai diverzitását (sokféleségét) azzal magyarázta, hogy ötvenezer és százezer évvel ezelőtti periódusban az emberiség a Toba-kitörés következtében a kihalás szélére sodródott.