A szupernóva-robbanások megszokott események a galaxisok életében. Saját Tejútrendszerünkben is számos ilyen esemény történt, extragalaxisokban pedig évente több százat sikerül megfigyelni. Két alapvető típusban fordulnak elő: a nagy tömegű, fiatal és magányos csillagok összeomlásakor, illetve kettős rendszerekben élő törpecsillagok robbanása során.

Ilyen törpecsillag a T Pyxidis rendszer egyik tagja, írta meg a Hírek.csillagászat.hu. A fehér törpe a déli égbolton látható Pyxis (Tájoló) csillagkép tagja, amelynek társa egy, Napunkhoz hasonló közönséges csillag.

A fehér törpe azonban, amely valójában egy kiégett csillag maga, olyan közel helyezkedik el társához, hogy folyamatosan gázanyag áramlik át felszínére. Ennek következtében átlag 20 évente a felgyülemlett gáz eléri a kritikus sűrűséget és mennyiséget, így a csillag felszínének egy része a nóvakitörésként megfigyelhető esemény során felrobban.

Ilyen visszatérő nóvakitöréseket sikerült észlelni 1890-ben, 1902-ben, 1920-ban, 1944-ben és végül 1967-ben. Azóta azonban nem történt ilyen esemény, ennek oka pedig a mai napig ismeretlen. Azonban az azóta üzemen kívül helyezett IUE (International Ultraviolet Explorer) szonda adatai szerint a csillag élete vége felé közeledik, és hamarosan nóvakitörés helyett valódi, nagy energiájú szupernóvaként robbanhat fel.

Ez a robbanás akkor következik majd be, amikor a folyamatosan befogadott anyag révén a csillag átlépi a kritikus, ún. Chandrasekhar-határt, ami körülbelül 1,4 naptömegnek felel meg. A bekövetkező szupernóva-robbanás teljesen megsemmisíti majd a csillagot, és hatamas mennyiségű energiát sugároz ki. A szonda adatai szerint a csillag már nagyon közel jár ehhez a határhoz, és továbbra is anyagot fogad be társától. Ugyanakkor sikerült megállapítani, hogy a bekövetkezett nóvakitörések során is kevesebb anyag dobódott ki a csillagból, mint amennyit befogadott, így tömegének növekedése folyamatosnak tekinthető.

A T Pyxidis pedig kellemetlenül közel, 1000 parszeken (3260 fényéven) belül helyezkedik el. Egy fehér törpe szupernóva-robbanása olyan mennyiségű energiát termel, hogy még ebből az irdatlan távolságból is körülbelül 100000 erg energia érkezne a Föld minden négyzetcentiméterére, ami elegendő lenne minden élet felperzselésére, és a bolygó ózonrétegének teljes megsemmisítésére. Összehasonlításképpen az Orion csillagkép ismert csillagóriása, a Napunknál több százszor nagyobb átmérőjű vörös szuperóriás Betelgeuse II-es típusú szupernóva-robbanása nem jelentene veszélyt a Földre, dacára a jóval kisebb (kb 640 fényév) távolságnak.

Szerencsére közel egymillió évünk lehet arra, hogy a Galaxis forgása során Naprendszerünk biztonságos távolságba kerüljön a várható katasztrófa helyszínétől.