Az őstulok sok őskori barlangrajzon szerepel, a leghíresebb kőkorszaki ábrázolások Franciaországban, a Lascaux-barlangban, és a spanyol Altamirában láthatók. A kutatók feltérképezték az állat genomját (a szervezet DNS-ében kódolt teljes örökítőanyagát), így most már pontosan tudják, hogy milyen állatot kísérelnek meg visszahozni az élők sorába.

"A fennmaradt csontokból sikerült elemezni az őstulok DNS-ét, és elkészíteni a géntérképét. Ennek köszönhetően az őstulokhoz hasonlatos állatokat tenyészthetünk" - jelentette ki Donato Matassino, a beneventói Kísérleti Biotechnológiai Konzorcium vezetője.

Már lezajlott a keresztezés első köre három őshonos brit, spanyol és olasz vad szarvasmarhafajta között. Most várnunk kell, hogy kiderüljön, miféle borjak látnak napvilágot - mondta Donato Matassino.

Claire Barber, a brit génmegőrző intézmény, a Rare Breeds Survival Trust képviselője szerint számtalan olyan ritka fajta van, amelyet az utóbbi években hoztak vissza. Ezek ugyanúgy néznek ki, mint az eredetiek, genetikailag azonban nem azonosak.

Nagy kérdés, hogy az olasz projekt sikere esetln mihez kezdenek majd egy olyan állattal, amely méretében és vérmérsékletében leginkább egy lobbanékony rinocéroszra hasonlít. Claire Barber szerint még a vad szarvasmarhafajtákat sem könnyű kezelni, az őstulokkal pedig sokkal nehezebb lesz a helyzet, mert sokkal nagyobb, mint bármely ma létező szarvasmarha.

Az őstulok (Bos primigenius, Bos taurus primigenius) - a szarvasmarha kihalt őse. A pleisztocénban Európa, Kelet- és Közép-Ázsia, Észak-Afrika területén élt, a vadászat miatt a bronzkortól fokozatosan visszaszorult. Európában legtovább a lengyelországi jaktorokwai erdőben maradt fenn, itt 1627-ben, Ázsiában a XVIII. század végén pusztult ki. A fennmaradt képek és csontvázak alapján az őstulok marmagassága 160-190 centiméter lehetett, de törpeváltozatai is létezhettek, tömege pedig elérte a 800-1000 kilogrammot. A tehenek barnák, a bikák feketék voltak, hosszú, tömött, göndör szőrzettel rendelkezett.

Fejalkata a magyar szürke marháéra hasonlított, fél méternél hosszabb, csontszínű, fekete végű szarva oldalt, majd előre, csúcsában kifelé görbült. Egyes alfajainak befelé ívelt, tülkös szarva volt. Valószínűleg Egyiptom területén háziasították a Kr. e. VII. évezredben. Az 1930-as években visszatenyésztett, úgynevezett állatkerti válfaja semmiképp sem tekinthető őstuloknak, legfeljebb színben hasonló szarvasmarhának, amelyet főként primitív fajták, többek közt magyar szürke keresztezéseivel állítottak elő.