Index Vakbarát Hírportál

Légycsapóval vadásznak atomhulladékra

2010. február 2., kedd 16:38 | aznap frissítve

Vegyészek elkészítették az egyik legismertebb húsevő növény, a Vénusz légycsapója miniatűr másolatát. A nanotechnológiás szerkezettel nem bogarakra vadásznak, hanem radioaktív szennyeződésre.

Csapdát készítettek a vízben keringő radioaktív anyagoknak, az új módszerrel a szivárgó atomhulladékot lehet majd feltakarítani.

Két amerikai kutató, Mercouri Kanatzidis és Nan Ding készített egy szulfidtartalmú anyagot, amelynek a szerkezete a Vénusz légycsapójára hasonlít. A rajta lévő 0,8 x 0,3 nanométeres ablakokon éppen csak beférnek a cézium ionok.

A cézium kapcsolatba lép a szulfid ionnal, ami egy kapcsolóként működik. Az interakció úgy változtatja meg a stuktúrát, hogy az ablakok becsukódnak, és a cézium fogságba esik.

Nem okoz gondot, ha más ionok is vannak a vízben, mert azok erősen kötődnek a vízmolekulákhoz, írja a New Scientist. A szulfid nem lép kölcsönhatásba más anyaggal, csak a céziummal.

Kanatzidis szerint a légycsapó jól használható az atomhulladék-lerakóhelyek közelében, ám azt még be kell bizonyítani, hogy hatékonyabb-e a jelenleg használt módszereknél.

Rovatok