Mindegyik élőlény szenet tárol a testében, és amikor elpusztulnak, akkor ez a szénmennyiség felszabadul, majd a légkörbe kerül. Andrew Pershing és munkatársai a Maine Egyetemről kiszámolták, hogy a nagytestű bálnák mennyi szénet kötnek meg, és szerintük a bálnapopuláció fenntartása legalább olyan fontos, mint az erdőtelepítés.

Amikor természetes módon pusztulnak el a bálnák, akkor a testük az óceán fenekére kerül, és a megkötött szén-dioxid akár több száz évig is ott maradhat. Ezzel szemben a kifogott bálnákat viszonylag gyorsan feldolgozzák, és a szén-dioxid visszakerül a légkörbe.

A tudósok első számításai szerint az elmúlt 100 év bálnavadászata miatt annyi szén-dioxidot bocsátott a levegőbe, mint ha elégetnénk 130 000 négyzetkilométernyi erdőt, vagy 128 000 Humvee száz évig folyamatosan járná az utakat. Persze ez a mennyiség apróság az emberek által kibocsátott évi több milliárd tonna szén-dioxidhoz képest.

Pershing ugyanakkor úgy kalkulált, hogy a bálnák védelme ér annyit, mint az erdőtelepítések, amelyekkel a kibocsátást próbálják kompenzálni. Azt javasolták, hogy a halászatot korlátozó országok is eladhassanak a szén-dioxid kvótájukból, hiszen a halak védelmével csökkentik a kibocsátásukat.

A tengeri kvóta más nagytestű halakra, a fehér cápára és a tonhalra is érvényes lehet. Így két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen a rendszer a fajok és a klíma védelméről egyszerre gondoskodik.