Index Vakbarát Hírportál

Napenergia-kutató intézet épül Pécsen

2010. március 3., szerda 12:21 | aznap frissítve

Napenergia-kutató intézetet hoz létre a Pécsi Tudományegyetem és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Pécsett. Az erről szóló megállapodást a felsőoktatási intézmény és a szervezet képviselői szerdán írták alá.

Az intézet az egyetem 2011-re felépülő természettudományi kutatóközpontjában, a Science Buildingben kap helyet, 10-15 szakembert foglalkoztat, működésére az első három évben kétmilliárd forintot költenek. Ezután várhatóan tudományos eredményei értékesítéséből tartja fenn magát.

A Magyarországon egyedülálló intézet tevékenysége az áramtermelésre készülő napelemekre, a napenergia gyűjtésének technológiájára, a napenergia-hasznosítás hatásfokának növelésére irányul. A jelenlegi napelemek az energia 6-7 százalékát hasznosítják, a legújabb kutatások eredményei alapján ez akár 30 százalékra is növelhető.

Még tart a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására, a 7800 négyzetméter alapterületű létesítmény a terveknek megfelelően 7 milliárd forintból, jövő augusztusra készül el.

Az egyetem vezetői korábban elmondták, szeretnék, ha Európa meghatározó kutatóintézményévé válna a 200 munkahelyet, köztük 40 kutatói állást teremtő, a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén az alapkutatási potenciál fejlesztését célzó Science Building.

Rovatok