Egy szarvas ganajtúróbogárfaj, az Onthophagus taurus saját testsúlyának 1141-szeresét tudta megmozdítani. Ez olyan teljesítmény, mint ha egy 70 kilogrammos ember egyszerre felemelne hat emeletes buszt. Bár a kutatók ismernek egy atkát, amely egy hajszállal többet elbír, de az az élőlény nem rovar, hanem pókszabású.

A rovar erejének megmérésénél a tudósok azt használták ki, hogy a hímek párosododás előtt egymásnak esnek, és ilyenkor minden erejüket bevetik az utódnemzés érdekében.

A faj nem ürülékgalacsinokat görget maga előtt, hanem a nőstények járatokat vájnak a tehénürülékbe, és oda rakják le a petéiket. A hímek a járat környékén harconak a párosodás jogáért. De nem mindegyik egyed csatázik, vannak olyanok is, amelyeknek nincs szarvuk. Ők általában inkább oldaljáratot vájnak, és így próbálnak a nőstény közelébe férkőzni.

A kutatók többféleképpen készítették fel a hímeket a harcra. Egyeseket jó ételekkel kényeztettek, másokat ócska kajával, vagy diétával sanyargattak. A laboratóriumban építettek egy mesterséges járatot, és elindították bennük a hímeket, amelyekre madzagot kötöttek.

Amikor a hímek bent jártak az alagútban, meghúzták a madzagot, és az állatok ugyanazzal a módszerrel kapaszkodtak meg, mint amikor harc közben egymásnak feszülnek.

A jól táplált szarvas hímek sokkal erősebbek voltak a diétázóknál, míg a jól táplált szarvatlan hímek sokkal több spermát termeltek. A tudósok szerint az utóbbi oka az, hogy a szarvatlan hímek után a nőstény egy szarvas hímmel is párosodik, és a szarvatlan egyed csak a spermaszám növelésével tudja növeli az esélyét az utódnemzésre.