A kutyák különböző morgástípusait kutatja az ELTE egyik etológus doktorandusza, PhD témája most járt meg több tudományos hírportált. A további hasonló kutatások állatorvosoknak segíthetnek és őrkutyákat alkalmazó szakmákban is hasznosak lehetnek.
Kutyatulajdonosoknak talán evidens, hogy a kutyák máshogy morognak, ha játszanak, és másként, ha fenyegetik őket. Azonban az etológiában viszonylag ritkán kutatják a kutyák morgását, inkább az ugatásukat elemzik. Magyarországon nem is nagyon volt eddig morgáskutatás – ezt a hézagot pótolta be Faragó Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének doktorandusza.
Faragó egy alapkutatást választott PhD-je témájául: a különböző morgástípusokat akarta megfigyelni, illetve azt, hogy a kutyák hogyan reagálnak egymás morgására. Faragó és kollégái az Animal Behavior című szakfolyóirat áprilisi számában közölték kutatásuk eredményét, és a cikk több tudományos hírportált is megjárt, többek között a Science is átvette.
A fiatal kutató témavezetőjével, dr. Pongrácz Péterrel, a tanszék adjunktusával talált ki egy kísérletsorozatot. Az etológusok húsz felnőtt kutyát teszteltek három különböző szituációban. Megfigyelték a kutyákat akkor, amikor kötélhúzást játszottak a gazdájukkal, és rögzítették az állatok morgásait. Egy másik helyzetben egy szép, csontos cubákot adtak a pórázra kötött kutyáknak, és egy másik kutyát engedtek a csont felé, figyelve az előbbi kutya reakcióját.
Végül a harmadik szituációban egy, a kutyák számára idegen ember közeledett az állatok felé, folyamatos szemkontaktust tartva – ez általában a fenyegetettség érzését és morgásokat váltott ki a kutyákból. A kísérletek során persze sem embernek, sem állatnak nem esett baja, bár mint a lenti mp3-akon hallható, a kutyák nem mindig voltak jó kedvükben.
Játszik és morog
Kaját véd és morog
Fenyegetik és morog
Faragó mérte a morgások hosszát, hangmagasságát és a formáns eloszlást, ami a hangképzőszerv hosszára jellemző. A kutatók tisztán észlelhető különbségeket figyeltek meg: a kutyák játék közben rövidebb és magasabb frekvenciájú morgásokat hallattak, viszont nem volt jelentős különbség a két agonisztikus viselkedés – az étel védelme és a fenyegetettségre reagálás – morgásai között.
A felvett morgásokat egyesével visszajátszották a kísérletben résztvevő többi kutyának egy olyan helyzetben, amikor azok egy kívánatos csontot „találnak” egy üres szobában. A csont mellett egy letakart ketrecben (a kutyák által nem látható módon) volt elrejtve a hangfal. Amikor a kutya éppen megérintette volna a csontot, elkezdtek visszajátszani egy morgást.
Érdekes módon a kutyák szinte mindig elvették ennek ellenére csontot – hacsak nem „csontőrző” morgást hallottak. Ekkor viszont többnyire otthagyták a cubákot. Úgy tűnik tehát, a kutyáknak nincs két egyforma „grrrrr”, kontextusfüggő morgásokat hallatnak, és meg is értik a többi kutya hasonló morgásait. Olyan képesség ez, amit az állatvilágban eddig csak kevés fajnál mutattak ki, például a prérikutyáknál és különféle majmoknál.
A húsz kísérleti kutya között egyébként mindenféle állat volt, keverék és fajtatiszta is a tízkilóstól a harmincöt kilósig. Az egyes kutyafajták viselkedése között nem volt érzékelhető különbség (bár ilyen szempontból nem volt releváns a minta, hiszen nem tíz magyar vizslát hasonlítottak össze mondjuk tíz foxterrierrel).
A tanulmányt nem csak a portálok kapták fel, de jól fogadták az etológusok is. „Jól ül ez a téma, komoly szakmai kritikát eddig még nem hallottam” – mondja Pongrácz Péter. „Igaz, elég óvatosak voltunk a következtetések levonásánál, vigyáztunk arra, hogy ne értékeljük túl az eredményt.”
Az adjunktus szerint Faragó PhD-je egyelőre alapkutatás, ami főleg az etológusokat és az állatkedvelő laikusokat érdekli. „Az emberi ismeretek szélesítése ez, ragadozó állatokról eddig nem nagyon tudtuk, hogy kontextusfüggő hangokat adnának ki” – fogalmaz Pongrácz, aki egyébként szabadidejében mudikat tenyészt.
A kutatást számos irányban lehet folytatni. Például érdekes kérdés, hogy a kutyák máshogy morognak-e emberre és másik kutyára hasonló szituációban. Praktikussági okokból a kísérletekben nem kutyával, hanem emberrel provokálták ki a morgásokat (a csontőrzést leszámítva). Ezeket a hangokat a kutyák egymás között is használják, csak sokkal körülményesebb lenne ilyen szituációban felvenni a morgást: nehéz például olyan kutyát találni, ami minden másik kutyát ugyanúgy fenyegetve megközelít, mire a másik morogni kezd.
Pongráczék most nem is erre, hanem egy másik kérdésre keresik a választ: arra, hogy a kutyák a hallott morgások alapján meg tudják-e állapítani, mekkora a másik kutya. „Ezt a kutatást még nem publikáltuk, de a kezdeti eredményeink alapján úgy tűnik, elég pontos a kutyák méretmeghatározó képessége: ha csak hallják a morgást, akkor is elég pontosan tudják, hogy mennyire kicsi vagy nagy kutyától jön” – mondja az adjunktus.
Az ilyen alapkutatásokból aztán olyan más kutatások nőhetnek ki, amiknek már egy-egy konkrét alkalmazási területe is lehet. „Elképzelhető például, hogy az állatorvosi diagniosztikában állathangokra épülő módszereket lehet kidolgozni” – fogalmaz Pongrácz. „De az őrkutyákkal dolgozóknak is segíthetnek ezek az akusztikai kutatások. Izraelben például létezik egy börtön, ahol az őrkutyák hangját automata rendszerrel figyelik. Ha egy kutya ugatni kezd, a rendszer megmondja, hogy azért ugat, mert egy rab éppen szökik vagy azért, mert csak kedve támadt a holdat ugatni.”