Index Vakbarát Hírportál

Mikrobákkal bontják le a tengeri hulladékot

2010. április 8., csütörtök 14:47

A tengerben úszó műanyaghulladékok a környezetet károsítják és a hajózást is veszélyeztetik. Brit kutatók találtak olyan mikrobákat, amelyek lebonthatják a mérgező szemetet.

Bizonyos tengeri baktériumfajok igen hamar megtelepednek a műanyagon és egyfajta biofilmet alkotnak rajta. A Sheffieldi Egyetem dolgozó Mark Osborn kutatócsoportja azt is megvizsgálta, hogyan a mikrobák miként rögzülnek a polietilén-töredékekhez.Ez az első DNS-alapú kutatás, amely azzal foglalkozik, hogyan viselkednek a mikrobák a műanyagdarabkákkal.

Osborn most azt készül megvizsgálni, hogyan változik a mikrobák viselkedése különböző partközeli élőhelyeken. Ez alapján meg lehetne állapítani, mely élőlények előnyösek a környezetre nézve, és melyek nem. A mikrobák képesek lehetnek arra, hogy elbontsák a mérgező anyagokat, vagy akár magát a műanyagot, mondta Jeffe Harrison, a kutatásban résztvevő PhD-hallgató.

Tavaly a csibai (Japán) Nihon Egyetem egyik kutatása kimutatta, hogy a műanyaghulladékok az óceánokban a környezeti hatások, így a napfény és az eső hatására igen gyorsan parányi darabkákra esnek szét stabil látszatuk ellenére. Azonban épp a fél centiméter alatti töredékekre való szétesés veszélyes, mivel mérgező anyagokat szabadít fel.

Az Oceana tengervédelmi szervezet becslése szerint világszerte óránként mintegy 675 tonna szemét ömlik a tengerekbe, ennek fele műanyag.

Rovatok