Az óriás úszópáfrány (Salvinia molesta) szélsőségesen hidrofób, tehát víztaszító tulajdonsággal bír. Ha víz alá merítik, majd újra kiveszik, pillanatokon belül újra száraz - mivel valójában nem is lett nedves. A páfrányt vékony levegőhártya veszi körül, amely akár hetekig tartó merülésnek is ellenáll.

Az anyagkutatók ezt az úgynevezett szuperhidrofób réteget már régóta próbálják rekonstruálni, sikertelenül. A bonni, rostocki és karlsruhei egyetemek kutatói most megoldották annak rejtélyét, hogyan rögzíti levegőrétegét az úszópáfrány. Már néhány éve ismert, hogy a növény felületén lévő parányi hidrofób szőrképletek tartják távol a vizet. Most rájöttek, hogy a szőrök legvége hidrofil, azaz vonzza a vizet - írták meg az Advanced Materials című szaklapban.

Ezek a hidrofil szőrcsúcsok lényegében odaszögelik a vizet a növényhez, így az alattuk lévő levegőhártya nem szökhet el egykönnyen - magyarázza az eredményeket Wilhelm Barthlott, a Bonni Egyetem kutatója. Az együttműködő Karlsruhei Egyetem professzora, Thomas Schimmel szerint az úszópáfrány-hatás megfejtése az egyik legfontosabb felfedezés a bionika történelmében a lótuszlevél öntisztulásának húsz évvel ezelőtti felderítése óta.

A felfedezés óriási technológiai lehetőségeket rejt. A teherhajókat hajtó energia több mint fele vész el ugyanis a hajótest és a víz súrlódása miatt. A kutatók úgy vélik, egy levegőhártyával az energiaveszteség tíz százalékát meg lehetne spórolni. Mivel a hajók valóságos üzemanyagnyelők, az elért megtakarítás mértéke hatalmas lehetne.