Az eredmények azt sugallják, hogy az egerekben - és talán az emberekben is - életre szóló biológiai kötődés alakulhat ki az újszülöttek és apáik között. Samuel Weiss, a kanadai Calgary Egyetem kutatója és tanítványa egérpárokat rakott egy-egy ketrecbe, ahol azok párzottak, majd megfialtak. Ezt követően néhány apát eltávolítottak családjától, másokat pár napig ott hagytak. A harmadik csoportot a közelben maradhatott, de tagjait hálószerű anyag választotta el a kicsinyektől: bár látták és szagolhatták azokat, érintkezni nem tudtak velük.

Következő lépésként a kutatók minden apát eltávolítottak, majd hat hét elteltével, amikor a kisegerek felnőttek, újra összeengedték őket fiaikkal (nőstény utódaikkal hajlamosak párzani az egérhímek, ezért azokat mellőzték). Azokról az apákról lehetett tudni, hogy felismerték utódaikat, amelyek nem támadták meg, és nem is szagolgatták azokat.

Azok az apák, amelyek úgy szaglászhatták kölykeiket, hogy közben hozzájuk is érhettek, hat hét elteltével is felismerték őket - írták a kutatók a Nature Neuroscience című szaklapban. Felfedezték azt is, hogy mihelyst érintkeztek újszülött kölykeikkel, a hímek agyának szaglógumójában 25 százalékkal gyarapodtak az újonnan létrejött idegsejtek, és 40 százalékkal a hippokampusz nevű, emlékezésért felelős agyterületen.

Ezt követően olyan hím egereket vizsgáltak, amelyek agya egy mutáció révén nem reagált a szülői viselkedés kialakulásáért, és az anya tejtermeléséért felelős prolaktin hormonra. Az ő idegsejtjeik száma nem nőtt, és idegenként kezelték kölykeiket, miután azok felnőttek. Ha azonban a mutáns egereknek egy másik, a prolaktinhoz hasonló hatású hormont fecskendeztek be, újra keletkeztek idegsejtek a szaglásért és az emlékezetért felelős agyterületeken, és egyúttal helyreállt az utódok felismerésének képessége is.

Az eredmények arról árulkodnak, mennyire fontos a társas érintkezés, különösen a korai fejlődés szakaszában - vélekedett Weiss.