A méhlepényes emlősökhöz képest az erszényesek, így a kenguruk is a magzati fejlődés korai szakaszában jönnek világra. Szokatlanul jól fejlett mellső lábaik segítségével másznak el anyjuk erszényébe, hogy ott folytassák fejlődésüket.

Mellső végtagjaikat mászásra kell használniuk születésükkor, és annak alakja már nem változik későbbi életük során - mondja Jim Cooper, a Syracause Egyetem kutatója. Ez az elmélet nem számít újnak, hiszen először az 1970-es években merült fel. Bizonyítani azonban azóta sem sikerült.

Cooper a Floridai Állami Egyetemen dolgozó kollégájával, Scoot Steppannel a legkülönbözőbb emlősök csontvázát hasonlította össze tudományos és múzeumi gyűjtemények segítségével. Az Australian Journal of Zoology című szaklapban publikált eredmények igazolták a kutatók feltevését, miszerint az erszényesek mellső végtagjának evolúciója tényleg visszamaradt a méhlepényesekéhez képest, azaz sokkal lassabb ütemben ment végbe.

Ha nem képesek elmászni anyjuk erszényéig, elpusztulnak, tehát sokkal fontosabb, hogy a mellső végtagok alkalmasak legyenek mászásra, mint hogy a későbbiek folyamán jól lehessen velük futni - magyarázzák a kutatók.

Ez megmagyarázza azt is, miért olyan hosszú a kenguruk hátsó lába, amelynek evolúciója nem maradt le a méhlepényesekétől. Az erőteljes ugrólábak így kompenzálják a futásra alkalmatlan mellső lábakat.

A most bizonyított elmélet arra is magyarázatot ad, miért nem fejlődtek ki az evolúció során repülő vagy úszó erszényesek. Mellső végtagjaik nem változhattak át szárnyakká vagy uszonyokká, hiszen akkor nem tudtak volna átmászni anyjuk erszényébe.