Index Vakbarát Hírportál

Klónozott marhák utódait ehették a britek

2010. augusztus 4., szerda 10:53

Bár egyértelmű bizonyítékok nincsenek, fennáll a gyanú, hogy amerikai, klónozott vérvonalból származó marhák is bekerülhettek brit élelmiszerekbe.

Az élelmiszerbiztonságért felelős Food Standard Agency (FSA) közölte: az amerikai vérvonalból származó két bikát 2009-ben, illetve 2010-ben levágták, húsukat értékesítették, el is fogyasztották. A gyanú szerint a hús pitébe vagy hamburgerbe került és Skóciában adták el.

Tagadnak

Nagy-Britanniában mindeddig az FSA és a tejipar képviselői is hevesen tagadták, hogy klónozott állatok vagy leszármazottaik húsa, teje került volna a boltok polcaira. Az élelmiszerfelügyelet jelenleg érvényben lévő szabályai szerint tilos ilyen állatoktól származó termékek árusítása.

A vonatkozó szabályok betartása a gyakorlatban ugyanakkor nem ellenőrizhető, mivel Nagy-Britanniában lehetőség van bikák spermiumának behozatalára. A szigetországba évente több millió adag állati sperma érkezik, és a mezőgazdasági minisztérium nem ellenőrzi, hogy ezek klónozott állatoktól származnak-e vagy sem. Az Európai Unió vélekedése szerint lehetséges, hogy a brit üzletekben ezernyi tej- és hústermék származik ilyen állatoktól.

Csak gyanú

Szakértők szerint nincs arra szolgáló bizonyíték, hogy a klónozott jószágok húsa vagy teje káros lenne az emberek egészségére, de állatvédők hangoztatják: a klónozási eljárás káros az állatokra és rövidebb élettartamú utódokat eredményez, emellett etikailag is kétségeket vet fel.

Nagy-Britanniában a napokban a New York Times cikke nyomán merült fel a gyanú, hogy klónozott állatoktól vagy utódaiktól származó tej- és hústermékek kerültek forgalomba. A lap cikkében egy farmer azt állította, hogy a szabályok megkerülésével klónozott tehén utódjának tejét adta el, bár ebben az ügyben még nem sikerült bizonyítékokat találni. Egy tejipari illetékes kommentárja szerint azonban nem került a polcokra ilyen tej.

Az Egyesült Államok illetékes hatósága 2008-ban kijelentette: a klónozott állatoktól származó hús és tej biztonsággal fogyasztható. Az Európai Parlament a múlt hónapban javaslatot fogadott el az ilyen termékek tiltásáról, de ez még nem jogszabályi érvényű, szeptemberben tovább tárgyalják.

Rovatok