Három hete vannak a föld alatt, de szerencsétlen esetben még több, mint három hónapot kell lent tölteniük azoknak a chilei bányászoknak, aki augusztus elején rekedtek a bányában. Szakértők szerint komoly érzelmi megrázkódtatáson esnek át az omlás túlélői, ami egész hátralévő életükre kihatással lesz.
Augusztus 5-én beomlott a San Jozé réz- és aranybánya Chilében. A hétszáz méter mélyen rekedt bányászokról hetekig semmilyen hír nem volt, majd augusztus 23-án sikerült kapcsolatot teremteni velük: kiderült, hogy 33 túlélő várta egy ötven négyzetméteres menedékben, hogy rájuk akadjanak. Kiszabadításukat azonnal megkezdték, de a mentőcsapatnak számos nehézséggel kell megküzdenie, így a munkák hónapokig is eltarthatnak.
Dr. Pető Csilla szakpszichológus, katasztrófapszichológus szerint a bányában rekedt embereknek erős érzelmi hatásokkal kell megküzdeniük. Közvetlenül a bányaomlás után, amikor még nem lehetett tudni, hogy rájuk akadnak-e, valószínűleg hasonló folyamat játszódott le bennük, mint amikor valaki megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg.
Az Elisabeth Kübler-Ross-féle öt fázis a tagadásból, a dühből, az alkudozásból, a depresszióból végül a belenyugvásból áll, bár dr. Pető Csilla szerint három hét alatt biztosan nem fogadták el teljesen helyzetüket, legfeljebb átmeneti jelleggel: belenyugodtak az omlásba, de azzal a feltétellel, hogy egy nap majd kiszabadulnak. Bár ilyenkor mutatkozhatnak az agresszió, és az öngyilkosságra való hajlam tünetei, a szakértő szerint az első felvételek arról tanúskodnak, hogy viszonylag jó mentális állapotban sikerült átvészelniük a külvilágtól elzárt időszakot.
Ez dr. Pető Csilla szerint éppen ezért valószínű, hogy volt köztük valaki, aki fent tudta tartani a reményt: a vezető. Három hét alatt, különösen, ha ennyi ember van összezárva, minden csoport kiválaszt egy formális vagy informális irányítót, akinek vagy talpraesettsége, vagy korábbi tapasztalatai miatt fogadják el döntéseit.
Ezek egymást erősítő kapcsolatrendszerek: a csoportnak erőt ad, hogy van kire támaszkodniuk, a vezetőnek meg, hogy bíznak benne.
Egy ilyen helyzetben persze vannak kockázatok, hiszen ha rossz vezetőt választanak, az rossz irányba viszi a csoportot. Ugyanakkor okot ad a bizakodásra, hogy a világtól elzárva is ügyesen beosztották a bányászok élelmüket, ami arra utal, hogy vezetőjük jól teszi a dolgát, és úgy tűnik, hogy képesek voltak csoporttá szervezni magukat.
Ilyen helyzetben ugyanis még azt is nehéz megemészteni, hogy egy nap kiszabadulnak: a szakértő szerint egy ilyen hír ugyan mindenképp nagy örömöt okoz, ugyanakkor szülhet frusztráltságot is, hiszen bizonyára lesznek, akik azonnal el akarják hagyni az üreget.
A katasztrófapszichológus szerint helyesen cselekedett a chilei mentőalakulat, amikor nem mondta el azonnal a bányászoknak, hogy még hónapokig a mélyben kell maradniuk, de az is helyes lépés volt, hogy végül közölték velük a rossz hírt. Az ember ugyanis, ha tudja, meddig tart a szenvedése, képes olyan erőforrásokat mozgósítani, amik nagymértékben megkönnyítik a túlélést. Az mindenesetre óriási reményt adhat, hogy most már tudnak kommunikálni a külvilággal – ennek még akkor is nagy szerepe lenne, ha közölni kéne a bányászokkal, hogy mégsem tudják kiszabadítani őket, és a mélyben kell meghalniuk.
Egyelőre az unalom elűzése a legfontosabb a hátrelévő időben: játékokkal, videókkal kell szórakoztatni a bányászokat, akik valószínűleg már elkezdtek barátkozni, jobban megismerni egymást. Nagy segítség, ha van lent valaki, aki történetekkel tudja szórakoztatni a többieket, és az egyik legjobb barát egy ilyen helyzetben a humorérzék.
Dr. Pető Csilla szerint azonban a közeljövőben számos problémával kell megküzdeniük. A bezártság frusztrációt okoz, és csak idő kérdése, hogy ez mikor csap át agresszióba. A vezetőnek idővel ellenlábasai lehetnek, jelentős csoportdinamikai erők munkálkodnak ilyenkor, és jó esély van arra, hogy kisebb klikkel is létrejöjjenek.
Hogy minimalizálni tudják a károkat, a NASA szakértői, akinek van tapasztalatuk arról, hogy miként viselkednek az emberek, ha hosszú ideig vannak összezárva, már a helyszínen vannak, ahogy a tengeralattjárókon hosszabb időt töltöttek is sok tanácsot adhatnak.
A NASA azonban nemcsak segíteni akar: ahogy azt dr. Pető Csilla elmondta, egy hallatlanul érdekes kísérletnek is szemtanúi vagyunk, hiszen hasonló helyzeteket már modelleztek ugyan, de kevés tapasztalatunk volt arról, hogy a valóságban mi történik ilyenkor. A felhalmozott információk hasznosak lehetnek majd egy hosszabb űrutazás megszervezésekor, még ha az emberiségért dolgozó, dicsfényben úszó asztronauta helyzete mentális szempontból egészen más is, mint egy, a föld alatt rekedt bányászé.
Dr. Pető Csilla szerint akárhogy is végződik a katasztrófa, annak mindenképp lesznek hosszútávú hatásai. Már most megkezdődtek az átértékelődési folyamatok – az egyik bányász felküldött egy levelet, amiben leírta, hogy amint kiszabadul, feleségül veszi barátnőjét –, de mire felszínre hozzák őket, mindannyian más emberek lesznek.
A változás lehet negatív és pozitív is: jelentkezhetnek szomatikus tünetek, sokakban kialakulhat a szorongás, a depresszió, a félelem, az agresszió, a bezárkózás, álmaikban rendszeresen visszatérhet a katasztrófa, és várható alarm-reakció is, egy olyan fokozott készenléti állapot, amit egy bányaomlásszerű hang, vagy valamilyen inger vált ki.
Akadhat olyan is, akinél a változás pozitív irányú lesz: hinni kezd, jobban bízik magában vagy embertársaiban, esetleg Istenben, ami átsegítheti majd későbbi nehéz helyzeteken.