Amerikai orvosok megkezdték a humán embrionális őssejtekkel való kezelés első klinikai tesztjeit egy gerincsérült páciensen.
Úttörőnek számító kezelést tesztjét indította el pénteken a Geron biotechnológiai cég. Egy páciens humán embrionális őssejteket tartalmazó injekciót kapott, és ezután figyelemmel kísérik az eljárás biztonságosságát, valamint azt, hogy a páciens mennyire hatékonyan nyeri vissza érzékelését és mozgásképességét.
A kísérletet az Atlantában (Georgia) lévő Shepherd Központban végzik, ám a kezelt férfi személyét nem fedte fel a kórház szóvivője. A klinikai teszt 1-es fázisába előreláthatóan tíz pácienst vonnak be összesen, akiknél a súlyos sérülés megtörténte után 7-14 napon belül el kell kezdeni a kezelést a Geron GRNOPC1 jelű készítményével. A résztvevőket egy éven át követik nyomon.
Amennyiben az első csoport páciensnél nem jelentkeznek káros mellékhatások, a biotechnológiai vállalat - tervei szerint - megkéri az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA engedélyét a tesztek kiterjesztésére a gerincsérültek lehető legszélesebb körére, valamint az alkalmazott GRNOPC1-dózis növelésére.
A végső cél, hogy az őssejteket lehetőség szerint közvetlenül a gerincvelő-sérülés helyére fecskendezzék be. A Geron kutatóinak reményei szerint így serkenthető a károsodott idegsejtek újranövekedése, ezzel a páciens érzékelése és mozgásképessége helyreállítható.
A Geron 1999 óta dolgozik humán embrionális őssejtekkel. Mint a vállalat elnöke, Thomas Okarma közleményében emlékeztetett rá, akkoriban több évtizednyi távolságra jósolták a sejtterápia humán klinikai próbáinak engedélyezését. Okarma szerint a klinikai kipróbálás hétfői elindulása "mérföldkő a humán embrionális őssejtekre alapozott terápiák területén".
A tesztben alkalmazott készítmény az idegrendszer multifunkciós sejtjeinek, az úgynevezett oligodendrocitáknak az elősejtjeit tartalmazza.
A megelőző állatkísérletekben a gerincvelő-sérülés helyére befecskendezett GRNOPC1-ben lévő elősejtek (prekurzor sejtek) a károsodott részhez vándoroltak, és oligodendrocitákká fejlődtek. Ezt követően pedig az idegrostok körüli védőréteg, a mielinburkolat újraképződött, így lehetővé tette, hogy az idegsejtek ismét alkalmasak legyenek az ingerületek közvetítésére.