Index Vakbarát Hírportál

A legtöbb csimpánz jobbkezes

2010. október 29., péntek 09:32

Nemcsak az emberek hajlanak jobb kezük domináns használatára: egy spanyol tanulmány szerint a csimpánzok szintén főként a jobb kezükkel ragadják meg a tárgyakat.

Az American Journal of Primatology című folyóiratban közölt cikkben a szerzők hangsúlyozzák, a jobb kéz gyakoribb használata nem kizárólagosan emberi tulajdonság. A Katalán Paleoökológiai és Szociális Evolúciós Intézet (IPHES) által koordinált vizsgálatba 114, spanyolországi és zambiai állatkertekben élő főemlőst vontak be.

A csimpánzok egyik kezükkel megfogtak egy csövet, és valamilyen eszközzel vagy az ujjaikkal piszkálták ki a belerejtett élelmet. A kísérletben olyan feladatokra összpontosítottunk, amelyben a két kéz koordinációjára van szükség, és úgy láttuk, hogy a főemlősök inkább jobbkezesek – magyarázták a tudósok a kutatási módszert.

Eddig ezt kizárólag emberi sajátosságként tartották számon, és az agy két féltekéje közötti aszimmetriával magyarázták. A tanulmány megállapította azt is, hogy az emberekhez hasonlóan a csimpánzoknál is hajlamosabbak a nőstények a jobbkezességre, mint hím társaik. Ez a jelenség valószínűleg az ő esetükben is genetikai és hormonális okokkal magyarázható. A kutatócsoport szerint mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a Homo sapiens és a csimpánz agyműködése is hasonló.

Rovatok