Index Vakbarát Hírportál

Dinoszauruszbébi-lábnyomokat találtak

2010. november 3., szerda 10:50

Egy mopszlinál nem nagyobb dinoszauruszbébi lábnyomait fedezték fel Colorado államban, Morrison közelében. Az állat anyja vagy apja mellett rohant 148 millió évvel ezelőtt.

A paleontológusok szerint a dinoszauruszbébi, valamint egy felnőtt egyed lábnyomai növényevő szauropodáktól, a gigantikus méretű Apatosaurustól származhattak. A hosszúnyakú óriások hossza elérhette a 20 métert, testtömegük pedig a 30 tonnát.

Matthew Mossbrucker, a Morrisoni Természettudományi Múzeum igazgatója szerint a kis Apatosaurus lábnyomai között a távolság kétszer nagyobb, mint járás közben lenne, ami azt jelenti, hogy a bébi futott.

Csupán a hátsó lábainak lenyomata maradt fenn, az elülső lábai által hagyott nyomok tehát eltűntek, de az is elképzelhető, hogy a kicsi a hátsó lábaira felágaskodva futott. A felnőtt egyednél viszont mind a négy láb lenyomata fennmaradt.

"Már egy évszázada vitatkozunk azon, hogy a szauropodák képesek voltak-e a hátsó lábaikra felágaskodni, vagy sem. Mint kiderült, fel tudtak állni, sőt az ifjak még szaladni is tudtak két lábon" – jegyezte meg Matthew Mossbrucker. Hozzátette: az apróság mozgása valószínűleg nem felelt meg a futás tudományos meghatározásának, ám ha megnézhetnénk a kis dinoszaurusz szökdécselését, minden bizonnyal azt mondanánk, hogy fut.

"Egy olyan dinoszauruszbébiről lehet szó, ami úgy futott, mint a modernkori baziliszkusz. Ez a gyík általában négy lábon közlekedik, ám ha megrémítik, a hátsó lábain menekül" – tette hozzá Mossbrucker.

A paleontológusok tovább vizsgálódnak, hogy megfejtsék a morrisoni szauropodák mozgásának biomechanikáját, és kiderítsék, hogyan is nézett ki a futkározó dinoszauruszbébi.

Rovatok